hirdetés
Külföld

Szinte biztos, hogy nem egy kínai laborból „szabadult el” az új koronavírus

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértői csoportot küldött Vuhanba, ahol először jelent meg az új koronavírus, azonban a kutatók lényegében elvetették azt az elméletet, hogy esetlegesen egy „kínai laboratóriumból” került volna ki a vírus.

Szinte biztos, hogy nem egy kínai laborból „szabadult el” az új koronavírus
hirdetés

Peter Ben Embarek, a WHO missziójának vezetője „rendkívül valószínűtlennek” nevezte, hogy esetlegesen egy vuhani laboratóriumból jutott volna ki valamilyen módon az új koronavírus, ellenben hozzátette azt is, hogy további munkára van szükség a vírus pontos forrásának feltérképezéséhez.

Elmondása szerint ezen további munka során Délkelet-Ázsiára fókuszálhatnak majd a szakértők, akik jelenleg a vuhani kutatómunka végénél járnak – írja a BBC hírportálja.

A világon először a Kína középső részén fekvő Vuhanban mutatták ki a vírust, azóta pedig több mint 106 millió fertőződést dokumentáltak, és világszerte 2,3 millió halálesetért teszik felelőssé a vírust.

Peter Ben Embarek egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kutatás során új információkhoz jutottak, azonban ezek nem változtatták meg érdemben a járvány kitöréséről alkotott képet. Szakértők szerint a vírus eredetileg állatokban volt jelen, majd emberekre is átterjedt, de egyelőre nem tudni, hogy ez az ugrás miként történt meg.

hirdetés

A kutató egyúttal elmondta, hogy egyelőre dolgoznak az állatról emberre történő fertőződés esetének megismerésén, azonban az a legvalószínűbb, hogy egy „köztes fajon” keresztül jutott az emberekre a vírus.

Arra egyébként nem találtak bizonyítékot, hogy az első, 2019. decemberi bejelentéseket megelőzően is jelen lett volna az emberekben a vírus.

Délkelet-Ázsiára a kiterjedt, Kínába irányuló kereskedelem miatt terelődött a figyelem, hiszen nagy területről van szó, ahonnan sok élelmiszer kerül Kínába.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés