hirdetés
Külföld

Száznegyven migráns halt meg egy hajóbalesetben

Legkevesebb száznegyven migráns halt meg, amikor felborult az őket szállító hajó. Az áldozatok Európába akartak jutni, azonban már Szenegál partjainál elsüllyedt a mintegy 200 személyt szállító hajó – számolt be róla a BBC az ENSZ tájékoztatása alapján.

Száznegyven migráns halt meg egy hajóbalesetben
hirdetés

A hajó vasárnap kigyulladt, majd elsüllyedt, méghozzá röviddel azt követően, hogy elindult egy Mbour nevű városból – írja a BBC a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) tájékoztatása alapján.

A hajón utazók közül sikerült mintegy hatvan embert kimenteni a beszámolók szerint. Feltételezhetően az áldozatok – és a kimentett személyek – Európába akartak jutni, és ezért indultak alighanem a spanyol Kanári-szigetek irányába.

Ez egyébként koránt sem az első ilyen próbálkozás lenne, ha így van, hiszen 2018 óta mind népszerűbbé válik a Nyugat-Afrikából érkezni kísérlők körében ez az útvonal.

A vasárnapi incidens a legtöbb áldozatot követelő ilyen baleset volt eddig ebben az évben az egész világon az ENSZ szerint.

hirdetés

Az IOM szenegáli képviselője arra kérte a kormányokat, partnereiket és a nemzetközi közösséget, hogy segítsenek felszámolni az illegális embercsempészetet végző hálózatokat, melyek a kétségbeesett fiatal lakosságot kihasználva próbálnak nyerészkedni.

A spanyol kormány szerint a Kanári-szigetekre több mint 11 ezer bevándorló érkezett idén, holott a tavalyi év azonos időszakában csak 2 557 érkezőt regisztráltak. Ezt megelőzően 2006-ban volt még egy kiugró érték: akkor 35 ezer migráns érkezett oda.

Ezen az útvonalon már legalább 414 bevándorló halt meg ebben az évben az IOM szerint, miközben tavaly az azonos időszakban ennél kevesebb, 210 migráns halt meg az adott tengerszakaszokon.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés