hirdetés
Külföld

Spanyolországban elhagyhatják a lakásokat a gyerekek

A spanyol gyerekeknek már március 14. óta otthonaikban kellett maradniuk azon szigorú korlátozások értelmében, amelyek célja a koronavírus-járvány terjedésének fékezése. Pedro Sánchez miniszterelnök azonban most szeretne némileg enyhíteni a korlátozásokon, hogy a gyerekek „egy kis friss levegőhöz juthassanak”.

Spanyolországban elhagyhatják a lakásokat a gyerekek
hirdetés

Ada Colau barcelonai polgármester, akinek magának is vannak kiskorú gyermekei, a héten a kormányt arra kérte, hogy engedjék ki a gyerekeket – írja a BBC felidézve azt is, hogy az országban a járvány kitörése óta már mintegy 200 ezer fertőződést dokumentáltak, és valamivel több, mint 20 ezer haláleset történt a koronavírussal összefüggésben.

Szombat este egy televíziós sajtótájékoztatón a spanyol miniszterelnök azt mondta, hogy Spanyolország „maga mögött hagyta a legszélsőségesebb pillanatokat, és feltartóztatta a világjárvány brutális támadását”, azonban közölte azt is, hogy a parlamentet a veszélyhelyzet május 9-ig történő meghosszabbítására kéri majd.

Mindezt azzal magyarázta, hogy az eredmények még nem elégségesek, és „törékenyek”, ezért nem bocsátkozhatnak elhamarkodott döntésekbe.

Szombatra egyébként 565, a koronavírussal összefüggő haláleset történt Spanyolországban, ami a korábbi számokhoz képest mérséklődést jelent, a kormány pedig ismét engedélyezte egyes nem alapvető fontosságúnak tekintett ágazatokban is az építkezéshez és a gyártáshoz való visszatérést már a megelőző hét elején.

hirdetés

Egészen eddig a gyermekek egyáltalán nem hagyhatták el az otthonaikat, a felnőttek pedig csak nyomós okkal, például vásárlás céljából léphettek az utcákra. Ez utóbbiban egyébként még nem lesz változás.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés