Külföld

Spanyolország szigorít a maszkviselést érintő szabályozásokon

Spanyolországban a fedett területeken és a szabadban egyaránt kötelezővé teszik a maszkok használatát, már a gyermekek esetében is. A szabadban akkor kell maszkot hordani, ha a kellő védőtávolság nem tartható.

Spanyolország szigorít a maszkviselést érintő szabályozásokon

Csak a hat éven aluli gyermekek és az egészségügyi problémákkal küzdő személyek jelentenek majd kivételt az előírás alól – írja a BBC, amely szerint csütörtökön már életbe is lép az új szabályozás.

Számos európai országban már előírták a közösségi közlekedés járművein a maszkok viseletét, azonban a spanyolországi előírás ennél kiterjedtebben szabályozza az arc köztereken való fedését.

Mindez nem véletlen, hiszen Spanyolország a kontinens egyik, az új koronavírus által leginkább érintett országa, amely most azonban fokozatosan enyhíteni kezdett a korábbi szigorú korlátozásokon. Az országban már így is kötelező maszkot viselni a tömegközlekedési eszközökön, s ezt terjesztik ki.

Eddig Spanyolországban összesen 232 ezer fertőződést diagnosztizáltak, és közel 28 ezer, a koronavírussal összefüggő haláleset történt – ellenben jó hír, hogy mérséklődött az elmúlt időszakban a fertőzési ráta.

Előzőleg szerte az országban igen szigorú korlátozások voltak érvényben, így például a gyermekek mintegy hat héten át lényegében az otthonaikban kellett, hogy maradjanak.



További híreink