hirdetés
Külföld

Rájöttek, ki ölte meg Olof Palmét

A svéd ügyészek megnevezték azt a férfit, aki 1986-ban megölte Olof Palme svéd miniszterelnököt, azonban a gyilkosság gyanúsítottja, Stig Engstrom már nem él.

Rájöttek, ki ölte meg Olof Palmét
hirdetés

A beazonosított gyanúsított, Stig Engstrom idő közben elhunyt. 2000-ben bekövetkezett halálát öngyilkosság okozta – derül ki a BBC cikkéből.

Krister Petersson főügyész elmondta, hogy mindennek hatására lezárják az Olof Palme halálával kapcsolatos vizsgálatot.

A néhai svéd miniszterelnököt hátba lőtték, amikor feleségével, Lisbettel tartott hazafelé egy stockholmi moziból. Az esetet megelőzően Palme arra kérte a biztonsági csapatát, hogy ne kísérjék őt.

A gyilkosság Svédország legforgalmasabb útján történt, így aztán több mint egy tucat szemtanúja volt az esetnek, akik látták, hogy egy férfi előbb leadja a lövéseket, majd pedig elmenekül a helyszínről.

hirdetés

Palme halálával összefüggésben több ezer embert hallgattak ki összességében, s akadt is egy kisebb bűncselekményekkel korábban is gyanúsított férfi, akit megvádoltak a gyilkossággal, ám később elvetették az ellene meghozott ítéletet.

Krister Petersson egy sajtótájékoztatón most elmondta, hogy Stig Engstrom az a személy, aki valójában elkövethette a gyilkosságot, ám mivel ő már halott, ezért nem emelhetnek ellene vádat. Úgy döntöttek, a fejlemények fényében lezárják az ügyben folytatott vizsgálatot.

„Ahogyan viselkedett, az meglátásunk szerint olyan, mint ahogyan a gyilkos viselkedett volna”

– fogalmazott a főügyész, hozzátéve, hogy Stig Engstrom kezdetekkor még nem került a nyomozás középpontjába, ám mikor utána jártak a hátterének, s meglátták, hogy volt a hadseregben, jól használta a fegyvereket, s egy sportlövész klubnak is a tagja volt, az más fénybe helyezte a dolgokat.

Ráadásul a férfi szűkebb környezetében olyan személyekkel is kapcsolatot tartott, akik hozzá hasonlóan bírálták Palme politikáját. Azt, hogy ő negatív véleménnyel volt az egykori miniszterelnökről, rokonai is elmondták.

Engstromnak anyagi problémái voltak, és az alkoholhoz is egyre többször nyúlt az esetet megelőzően.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés