hirdetés
Külföld

Pizzarendeléses „trükkel” menekült meg bántalmazójától egy nő

Egy családon belüli erőszak áldozatául esett nő a 911-et egy szokatlan „trükkel” hívta, és szerencséjére a hívást fogadó fél éppen olyan kreatív volt, mint ő, s így sikerült megoldani a helyzetet.

Pizzarendeléses „trükkel” menekült meg bántalmazójától egy nő
hirdetés

Az oregoni rendőrök dicsérték a hívó fél gyors észjárását, aminek köszönhetően az erőszakos elkövetőt őrizetbe vették. A meg nem nevezett nő a helyi sajtó szerint akkor telefonált a rendőröknek, amikor az édesanyját érte támadás.

Noha az interneten már keringnek egy ideje olyan történetek, amelyekben trükkös módszerekkel hívják a sürgősségi szolgálatokat, ám ez azon kevés esetek egyike, amikor ez a taktika hatásosnak bizonyult – írja a BBC.

Korábban a hatóságok figyelmeztettek rá, hogy az efféle módszerek nem feltétlenül működnek, hiszen a hívásfogadókat nem képzik arra, hogy felismerjék a bajban lévők valódi szándékát.

Tim Teneyck, aki a nő hívását fogadta, először maga sem gondolta, hogy nagy a baj, és már-már le is zárta a hívást, amikor ráébredt arra, hogy miről is van szó. A hívásfogadó egyébként azért ismerte fel a helyzetet, mert korábban a közösségi oldalakon már olvasott hasonlóról.

hirdetés

A telefonhívás egyébként az alábbi módon zajlott:

– Oregon 911, tessék.

– Pizzát szeretnék rendelni a … címre.

– Egy pizza rendelése miatt hívta a 911-et?

– Hát, igen. Apartman.

– Ez nem a megfelelő szám a pizzarendelésre.

– Nem, nem nem, nem érti!

– Ó, már értem Önt.

Később a nő a hívás során a körülmények pontosítását is egészen kreatív módon oldotta meg. Így például, amikor a hívásfogadó arról kérdezte, hogy „ott van-e még a fickó”, ő azt felelte: „igen, egy nagy pizzát kérek”, majd amikor arról érdeklődtek, kell-e mentő, azt mondta: „Nem. Pepperonival.”

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés