hirdetés
Külföld

Pár órás csecsemő fertőződött meg koronavírussal Vuhanban

Egy kínai újszülöttnél mindössze harminc órával a születését követően koronavírussal történt fertőzöttséget mutattak ki, amivel ez a gyermek az eddigi legfiatalabb ismert koronavírusos beteg.

Pár órás csecsemő fertőződött meg koronavírussal Vuhanban
hirdetés

A kisbaba február másodikán született Vuhanban, amely az először tavaly decemberben azonosított koronavírus-törzs kitörésének egyik első helyszíne volt – írja a BBC.

Nem különösebben meglepő, hogy a gyermek is koronavírus-fertőzött lett, hiszen édesanyjánál a teszt már a szülést megelőzően is pozitív eredményt hozott, azt azonban nem tudni, hogy a méhben, vagy a születése idejében fertőződött-e meg a baba.

Noha a vírus már több mint 28 ezer embert fertőzött meg, és 565 ember halálával járt, viszonylag kevés volt a betegek között a gyermekkorú. A halálos áldozatok zöme idős vagy krónikus betegségben szenvedő ember volt, s Kínán kívül még csak egy haláleset történt.

A Xinhua állami hírszolgálat az újszülöttel kapcsolatos hírt szerdán este közölte hozzátéve, hogy a pici születésekor 3250 grammot nyomott, s jelenleg megfigyelés alatt tartják. Az állapota stabil.

hirdetés

Az egészségügyi szakemberek közlése szerint nem kizárt, hogy a gyermek még az anyja méhében fertőződött meg a vírussal, így figyelmet kell fordítani az ehhez hasonló esetek lehetőségére is.

Mindazonáltal még az sem kizárható, hogy a baba akkor kapta el a betegséget, amikor a születését követően szoros kontaktusba került anyjával.

Mi több, az orvosok szerint eléggé valószínű forgatókönyv lehet az is, hogy a baba úgy kapta el a betegséget, hogy belélegezte az anyja köhögésével távozó kórokozókat.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés