hirdetés
Külföld

Öt fontért vették, egymillió fontért bocsátják licitre a középkori sakkfigurát

Egy edinburghi lakás egy fiókjában hevert egy középkori sakk-készlet elveszettnek hitt darabja, amelyet azonban most kedden egymillió fontért bocsátanak licitre. A figura eddigi tulajdonságainak fogalmuk sem volt arról, hogy a Lewisi sakkfigurák egyik darabját őrzik fiókjukban.

Öt fontért vették, egymillió fontért bocsátják licitre a középkori sakkfigurát
hirdetés

A sakkfigurákat 1831-ben temették a Lewis-sziget homokjába, s azóta összesen öt figura holléte ismeretlen maradt. Az edinburghi család még a műkereskedő nagypapától örökölte az értékes figurát, aki 1964-ben mindössze öt fontért vásárolta azt.

Arról azonban a BBC beszámolója szerint még a nagypapa sem tudott, hogy a rozmáragyarból készült 8,8 centiméteres figura ilyen hatalmas örökséget jelent családjának – az unokák azonban szerencsére megőrizték mintegy ötvenöt éven át a sakkbábut annak ellenére, hogy egészen addig mit sem sejtettek jelentőségéről, amíg a londoni Sotheby’s aukciósházba nem vitték, ahol hamarosan árverésre is bocsátják a kis műalkotást.

Az eredetileg valamely skandináv országban – feltehetően Norvégiában –, a 12. század végén vagy a 13. század elején készült sakk-készletet az európai civilizáció egy fontos szimbólumaként tartják számon.

A sakk-készlet 82 darabját jelenleg a British Museumban, tizenegyet pedig a Skót Nemzeti Múzeumban tartanak. A készletet 1831-ben fedezték fel, ám öt figura ekkor még hiányzott a figurák közül.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés