hirdetés
Külföld

Óriási robbanás történt Bejrútban, majdnem nyolcvanan meghaltak

Libanon fővárosában hatalmas robbanás történt kedden, amelynek következtében legkevesebb hetvennyolc ember meghalt, és négyezernél is többen megsérültek.

Óriási robbanás történt Bejrútban, majdnem nyolcvanan meghaltak
hirdetés

A robbanás olyan nagy erejű volt, hogy szerte a városban érezni lehetett. Először csak a kikötőben alakult ki tűz, majd hirtelen hatalmas robbanást lehetett látni, amely végigsöpört az eredeti tűz helyszínétől immár jóval távolabb is.

Michel Aoun elnök szerint 2 750 tonna ammónium-nitrátot tároltak szabálytalanul egy raktárban hat éven át, ami a katasztrófához vezetett – derül ki a BBC cikkéből.

Az elnök szerdára rendkívüli kabinetülést hívott össze, valamint kéthetes rendkívüli állapot elrendelését tanácsolta. Egyúttal szerdán háromnapos gyász veszi kezdetét az országban.

Az elnök bejelentette azt is, hogy a kormány 100 milliárd lírás rendkívüli alapot különít el.

hirdetés

George Kettani, a libanoni Vöröskereszt vezetője azt mondta, hogy óriási katasztrófa történt, és mindenfelé sérülteket és áldozatokat lehetett találni. A mentésen dolgozók egyébként továbbra is folytatják a romok átkutatását, így nem kizárt, hogy a halálos áldozatok száma tovább nő majd.

Kedden tisztviselők azt közölték, hogy vizsgálat indult a robbanás pontos kiváltó okainak felderítésére, s a felelősök számára a „lehető legnagyobb büntetést” helyezték kilátásba.

A raktárban tárolt ammóium-nitrátot még 2013-ban rakodták ki egy hajóból, majd azóta nem megfelelően biztonságosan tárolták azt.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés