hirdetés
Külföld

Nyolc napon belül már a harmadik rakétatesztet hajtotta végre Észak-Korea

Észak-Korea két rakétát lőtt ki, amelyek a dél-koreai tisztviselők szerint feltehetőleg újabb típusú rövid hatótávolságú ballisztikus rakéták voltak.

Nyolc napon belül már a harmadik rakétatesztet hajtotta végre Észak-Korea
hirdetés

Az újabb rakétakilövésre, amely nyolc napon belül már a harmadik volt, Észak-Korea keleti partvidékéről került sor pénteken reggel. A rakétatesztekkel feltehetőleg arra reagálnak, hogy közeleg a közös amerikai-dél-koreai hadgyakorlat tervezett időpontjak, amelyet Phenjan következetesen ellenez – írja a BBC.

Csütörtökön az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország Észak-Koreát arra szólították, hogy folytasson „érdemi” tárgyalásokat az Egyesült Államokkal.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának zárt ajtók mögött folytatott tárgyalását követően az országok a nemzetközi szankciók szigorú betartatásának szükségességét hangsúlyozták addig, amíg Phenjan fel nem hagy nukleáris és ballisztikus fegyveres programjával.

A mostani rakétateszt helyi idő szerint pénteken reggel 2 óra 59 perckor történt, majd 3 óra 23 perckor újabb rakétát lőttek ki. Ezek a dél-koreai Egyesített Vezérkar közlése szerint a Japán-tengerbe csapódtak.

hirdetés

A rakéták a dél-koreaiak közlése szerint nagyon alacsonyan (nagyjából 25 kilométeres magasságban) haladva tettek meg mintegy 220 kilométert. Az elemzők szerint ezek a rakéták szokatlanul gyorsnak tűntek.

A dél-koreai elnöki hivatal szóvivője úgy fogalmazott, hogy nagy a valószínűsége annak, hogy új típusú rövid hatótávolságú ballisztikus rakétáról van szó, feltehetőleg ahhoz hasonlóról, amelyeket az elmúlt egy hétben Észak-Korea már tesztelt.

Ezúttal ráadásul úgy tűnt, új helyszínről bocsátották fel a rakétákat egy amerikai szakértő szerint.

Donald Trump amerikai elnök ugyanakkor elmondása szerint nem aggódik az újabb rakétatesztek miatt, mivel azok nagyon „szokványosak” voltak, és legutóbbi Kim Dzsongunnal folytatott tárgyalásának sem képezték részét.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés