hirdetés
Külföld

Nyolc ember halt meg lövöldözésben a németországi Hanauban

Nyolc ember halt meg, miután két lövöldözés is történt Németország nyugati részén, Frankfurthoz közel, egy Hanau nevű település két vízipipa bárjában.

Nyolc ember halt meg lövöldözésben a németországi Hanauban
hirdetés

A nyolc halálos áldozat mellett legalább öt személy megsérült a helyi idő szerint 22 órakor történt lövöldözésben – számol be róla a BBC a rendőrségi közlemény alapján.

A gyanúsítottat valamivel később otthonában holtan találták, valamint egy másik ember holtteste is mellette volt. A jelenlegi információk alapján a rendőrség nem tartja valószínűnek, hogy más elkövetők is közreműködtek volna a lövöldözésben.

A nyomozás még folyamatban van, az elkövető indítéka pedig egyelőre nem ismert.

Az első lövöldözés a városközpont egy bárjában történt, a második pedig egy távolabbi városrészben. Az első vízipipa bárban a támadó három embert ölt meg, majd egy másikban öt másik személlyel is végzett.

hirdetés

A rendőrség hat órán át kutatta fel az elkövetőt, eleinte még több lövöldözőre gyanakodva.

Egy, a helyszínhez közeli kioszk dolgozója elmondta, hogy apja és testvére is a környéken volt, amikor az incidens történt. Szerinte az egész kicsit olyan volt, mint egy filmben, és először nem is akarta elhinni, hogy valóban komoly eseménynek tanúja. De nemcsak ő, hanem rokonai és ismerősei is értetlenül álltak a történtek előtt.

Négy nappal korábban egyébként Berlinben is történt egy lövöldözés, egy török komikus fellépésen, amelyet egy koncertcsarnokban tartottak. Ott egy ember halt meg.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés