hirdetés
Külföld

Nagyon óvatosan ugyan, de enyhítenek a korlátozásokon Olaszországban

Ma reggel, több mint két hónappal a kényszerű karantén kezdetét követően, Olaszország megkezdte bizonyos korlátozások mérséklését. Egyelőre nagyon óvatosan teszik ezt, s amiatt lehetséges az enyhítés, hogy mérséklődést figyeltek meg a járvány terjedését illetően.

Nagyon óvatosan ugyan, de enyhítenek a korlátozásokon Olaszországban
hirdetés

Olaszország elsőként rendelte el az országos kijárási tilalmat a világon, miután az új típusú koronavírus egyik epicentrumává vált – idézi fel a BBC.

A hírportál szerint Giuseppe Conte miniszterelnök azt mondta, a korlátozások lassankénti feloldását a fertőződési tendenciákhoz igazítják. Kiemelte azt is, hogy noha sokak számára könnyebbséget jelent az enyhítés, azt nem szabad olyan jelzésnek venni, mintha immár „mindannyian szabadon mozoghatnának”.

Az olaszországi enyhítések értelmében az emberek meglátogathatják rokonaikat, a parkok újranyithatnak, és a bárok, éttermek elvitelre kiszolgálhatják a vendégeket. Mintegy négymillió ember térhet vissza dolgozni. Ellenben a munkahelyeken és tömegközlekedési eszközökön kötelező lesz a maszkviselés.

Mindeközben Európa több országában is enyhülést hozott a hétfői nap a korlátozásokban, miután több kormány is úgy ítélte, hogy a „következő szakaszába” léphet a járvány elleni védekezés.

hirdetés

Spanyolországban a kisebb üzletek, például a fodrászatok újranyithatnak, ám csak bejelentkezéssel fogadhatnak vendéget. Egyes spanyol szigeteken is tovább enyhülnek a korlátozások, azok ugyanis kevésbé voltak érintettek, mint a szárazföldi területek.

Németországban az állatkertek, múzeumok és fodrászatok nyithatnak ki ismét, és a diákok is ismét mehetnek iskolába. Ausztriában ugyancsak az állatkertek, múzeumok és fodrászatok nyithatnak ki.

Lengyelországban az újra kinyitó intézmények és üzletek közt szerepelnek a könyvtárak, hotelok és múzeumok, ám ott a fodrászatok, játszóterek és éttermek továbbra sem fogadnak senkit.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés