hirdetés
Külföld

Múlt hónapban esett át vizsgálaton a szombaton lezuhant indonéz gép

A Sriwijaya Air légitársaság gépének, amely szombaton zuhant a tengerbe, múlt hónapban vizsgálták alkalmasságát tisztviselők szerint, s úgy vélték, a repülő biztonságos állapotban van a közlekedésre.

Múlt hónapban esett át vizsgálaton a szombaton lezuhant indonéz gép
hirdetés

Az SJ182-es számú járat, amely tavaly március és december között nem volt forgalomban, tavaly december 22-én indult útnak először ismét a BBC cikke szerint.

Az előzetes adatok szerint a balesete előtt a jármű ép és működőképes volt.

A repülőgép fedélzetén hatvankét ember tartózkodott, amikor az lezuhant, s egyelőre nem tudni, hogy pontosan milyen tényezők vezettek a balesethez.

A hétfői napon mindeközben az indonéz rendőrség azonosította az első áldozatot, aki egy 29 éves utaskísérő, Okky Bisma volt.

hirdetés

Az indonéz közlekedési minisztérium kedden azt közölte, hogy a Boeing 737-es ugyan a koronavírus-járvány idejében nem állt forgalomban, de december 14-én megfelelt egy repülésalkalmassággal kapcsolatos vizsgálaton.

Öt nappal a vizsgálatot követően a gép megtette első útját is, akkor még utasok nélkül, s rövidesen ismét forgalomba is állt.

Közben megtalálták a hivatalos közlés szerint a gép turbinalemezét is egy sérült lapáttal, így kizárhatónak vélik, hogy a repülő a levegőben felrobbant volna, hiszen a sérült lapát arra utalhat, hogy a gép még működött, amikor lezuhant.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés