hirdetés
Külföld

Mostanra Kína minden régiójában megjelent a koronavírus

Százhetvenre emelkedett a koronavírus okozta halálesetek száma Kínában, és miután immár Tibetben is találtak fertőződött beteget, mostanra elmondható, hogy Kína minden szárazföldi régiójába eljutott a betegség.

Mostanra Kína minden régiójában megjelent a koronavírus
hirdetés

A kínai egészségügyi hatóságok közlése szerint összesen 7711 esetben nyert bizonyosságot a vírussal való fertőződés január huszonkilencedikéig. Emellett tizenöt másik országban is találtak fertőzött betegeket – írja a BBC.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a csütörtöki napon ismét találkozót tart annak érdekében, hogy eldöntsék, jelent-e globális egészségügyi vészhelyzetet a vírus.

Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO igazgatója szerdán azt mondta, hogy az elmúlt néhány napban a vírus terjedése, különösen az egyes országokban való megjelenése, s az emberről emberre terjedés okán aggasztja őket. Példaként említette Németországot, Vietnámot és Japánt, ahol a Kínában járt személyektől kaphatták el mások a betegséget, de immár az adott ország területén.

„Noha Kínán kívül a számok még viszonylag alacsonyak, megvan bennük a lehetőség egy sokkal jelentősebb járványkitörésre is”

hirdetés

– tette hozzá a szakember.

Mostanra Kínában már többen fertőződtek meg a koronavírus újonnan felfedezett törzse által, mint a 2000-es évek elején a SARS-vírusssal, amely egyébként ugyancsak a koronavírusok közé tartozik, és súlyos légúti tüneteket okoz.

Mindeközben a kutatók igyekeznek mihamarabb védőoltást kifejleszteni annak érdekében, hogy az embereket megóvják a vírustól. Egy kaliforniai laboratóriumban a tervek szerint júniusra vagy júliusra már olyan szinten tarthat a munkájuk, hogy emberen is alkalmazhatják kísérleti jelleggel az általuk kifejlesztett szert.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés