hirdetés
Külföld

Meglőttek két rendőrt a Louisville-i tüntetéseken

Két rendőrt meglőttek az amerikai Louisville-ben, ahol több ezer ember vonult utcára amiatt tiltakozni, hogy a bíróság nem vádolt meg senkit Breonna Taylor, egy huszonhat éves, saját otthonában a rendőrök által még márciusban megölt egészségügyi dolgozó halála kapcsán.

Meglőttek két rendőrt a Louisville-i tüntetéseken
hirdetés

A kérdéses ügyben egyébként egy Brett Hankinson nevű férfi ellen vádat emeltek, ám nem a megölt kórházi dolgozó hölgy, hanem gondatlan veszélyeztetés miatt, amiért egy szomszéd házába lőtt Louisville-ben, ellenben a két másik érintett rendőrnek semmilyen vád miatt nem kell felelnie – derül ki a BBC cikkéből.

A tüntetésen meglőtt két rendőr állapota a helyi rendőrfőnök közlése szerint nem életveszélyes, egy gyanúsítottat pedig már őrizetbe is vettek.

Louisville-ben rendkívüli állapotot hirdettek ki, és a nemzeti gárdát is kivezényelték már. Greg Fischer polgármester 21 óra és reggel fél hét között kijárási tilalmat rendelt el a városban három napra, korábban pedig azzal indokolta a rendkívüli állapot bevezetését, hogy „lehetséges zavargások” kockázatát látják.

A kijárási tilalom ellenére este 21 óra körül gyülekezni kezdtek a tüntetők, akiket Kentucky kormányzója arra kért, térjenek haza, hiszen az erőszakra nem az erőszak a válasz.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés