Külföld

Meghalt egy fiatal nő, akit egy mianmari tüntetés során lőttek meg

hirdetés

Egy fiatal nő az első személy, aki a burmai puccsellenes tüntetésekkel összefüggésben vesztette életét, miután múlt héten fejbe lőtték őt az egyik demonstráción.

Meghalt egy fiatal nő, akit egy mianmari tüntetés során lőttek meg

A nő, akit Mya Thwe Thwe Khaingnak hívtak, éppen két nappal huszadik születésnapja előtt szenvedte el a súlyos sérülést, miközben a rendőrök az összegyűlt tömeget oszlatták – idézi fel a BBC.

Emberi jogi csoportok szerint a nő sérülése éppen úgy fest, mintha éles lőszerrel okozták volna.

Többen megosztották azt a fotót, amelyen a sebesült tüntető volt látható, s az eset miatt az emberek a katonai vezetéssel szembeni indulatai még tovább fokozódtak.

Mianmarban azt követően kezdődtek tüntetések, hogy a katonai vezetés önhatalmúlag átvette a hatalmat, s a megválasztott kormányzó párt vezetőjét, Aun Szan Szu Kjit más képviselők mellett őrizetbe vette.

A burmai rendőrség tagadta, hogy halálos lövedéket használtak volna a február 9-ei tüntetésen, az orvosok azonban azt állapították meg, hogy az elhunyt nő mellett két másik tüntetőt is éles lőszerrel találtak el a demonstrációkon.

A sebesült nőt kezelő kórház helyi idő szerint 11 órakor jelentette be, hogy a meglőtt tüntető elhunyt. A család közlése szerint a temetést vasárnap tartják.

A hatóságok vizsgálatot ígértek az esettel összefüggésben.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés