hirdetés
Külföld

Meghaladta a koronavírus olaszországi áldozatainak száma a Kínában dokumentált halálesetek számát

Az új koronavírus mostanra több ember halálához vezetett Olaszországban, mint bármely más országban, miután egy nap alatt 427-tel emelkedett a halálesetek száma – derül ki a BBC hírportálján megjelent cikkből.

Meghaladta a koronavírus olaszországi áldozatainak száma a Kínában dokumentált halálesetek számát
hirdetés

Az olaszországi halálesetek száma jelenleg 3405 eset, amely több, mint ahány halálozás Kínában bekövetkezett a tavaly év végén először éppen ott azonosított új vírustörzzsel való fertőződésekkel összefüggésben – tudható meg a BBC cikkéből.

Kínában összesen 3245 haláleset történt eddig, ám akadnak, akik megkérdőjelezték az ezzel kapcsolatos adatok pontosságát.

Olaszországban március tizenkettedikén szigorú intézkedéseket vezettek be, ide értve az ország lezárását, amelynek időpontját az eredeti, március 25-ei dátumról meghosszabbították. Jelenleg szinte minden olasznak azt tanácsolják, hogy maradjanak otthonaikban.

Az intézkedések ellenére azonban továbbra is emelkedett az új fertőződések és a halálesetek száma is.

hirdetés

Világszerte mindeközben mintegy 220 ezer fertőződés történt, és több mint 9 ezer ember halt meg a vírussal összefüggő okokból.

Kedvező hír viszont, hogy szerdán Kínában már nem dokumentáltak új, belföldi megbetegedést, harmincnégy „importált esetet” azonban igen, amikor is külföldről beutazó személyeknél azonosították a koronavírust.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés