hirdetés
Külföld

Már napokkal korábban észlelték a helyszínnél a kiotói gyújtogatás gyanúsítottját

Már korábban is járhatott a környéken az a férfi, aki a napokban több halálos áldozatot követelő gyújtogatást követett el.

Már napokkal korábban észlelték a helyszínnél a kiotói gyújtogatás gyanúsítottját
hirdetés

A Kyoto Animation stúdiójának közelében élő szomszédok már napokkal a gyújtogatást megelőzően felfigyeltek egy férfira, aki a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított Shinji Aboára hasonlít – írja a BBC hírportálja.

A negyvenegy éves gyanúsított súlyos égési sérüléseket szenvedett, s miközben rendőrségi őrizet alatt áll, az oszakai kórházba szállították őt.

Mindeközben szombaton újabb súlyos sérült hunyt el, így a tűzesetnek már harmincnégy halálos áldozata van.

A lángok csütörtök reggel csaptak fel az animestúdió székhelyén, és a halálos áldozatok mellett ugyancsak sokan szenvedtek sérülést. Ez Japán egyik legtöbb áldozatot követelő tömeggyilkossága volt az elmúlt években.

hirdetés

A BBC szerint egy nő egy helyi hírügynökségnek elmondta, hogy egy Shinji Aboához hasonló küllemű férfit látott hétfőn a stúdió épülete előtt, aki akkor két, látszólag benzinesflaskát tartalmazó dobozt tartott magánál.

Két diák is azt mondta, hogy láttak egy férfit, aki a gyanúsítotthoz hasonló ruhát viselt – ők azonban a szerdai napon lettek figyelmesek az illetőre. Az egyik diák azt mondta, kinézetre is emlékeztette őt a férfi a gyanúsítottra. A diákok által megpillantott férfi egyébként csupán 500 méterre a stúdiótól feküdt egy padon.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés