hirdetés
Külföld

Már legkevesebb hét áldozata van az amerikai tornádóknak

Missouriben már legkevesebb három ember meghalt a tornádók következtében, ezzel az elmúlt napokban az Egyesült Államokban tomboló tornádók halálos áldozatainak száma hétre emelkedett.

Már legkevesebb hét áldozata van az amerikai tornádóknak
hirdetés

Mindhárom újabb haláleset Golden Cityben történt, miközben egy másik tornádó pedig Missouri állam fővárosát, Jefferson Cityt érte. Utóbbi városból húsz embert menekítettek ki, valamint több épület és autó is megrongálódott – írja a BBC.

Missouriben korábban ezen a héten már történt két olyan haláleset, amely az időjárással volt összefüggésbe hozható, továbbá Oklahomában és Iowában is történt egy-egy haláleset.

Az amerikai nemzeti meteorológiai szolgálat (NWS) korábban a régiót érintő súlyos viharok miatt magas fokú figyelmeztetést adott ki. A meteorológiai szolgálat újabban azt közölte, hogy az elmúlt huszonnégy órában 29 tornádóról érkezett bejelentés, péntek óta pedig már több mint százhetvenet jegyeztek fel. Egyúttal megjegyezték, hogy a Jefferson City feletti tornádó hatalmas és pusztító volt.

Mike Parson missouri kormányzó újságíróknak csütörtökön reggel elmondta, hogy szerte az államban jelentős pusztítást vittek véghez a viharok. A kormányzó szerint Jefferson Cityben továbbra is vannak olyan emberek, akik a romok között rekedtek, a mentő csapatokat már útnak indították. A rendőrség házról házra járva kutat majd a segítségre szorulók után.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés