hirdetés
Külföld

Már a Marshall-szigetekre is eljutott a koronavírus

Legyen szó bármilyen kieső, elszigetelt nemzetről is, immár a Marshall-szigeteken is megjelent az első néhány koronavírusos eset.

Már a Marshall-szigetekre is eljutott a koronavírus
hirdetés

A Csendes-óceán eldugott részén található Marshall-szigetek kormányzata azt mondta, hogy az amerikai bázis két dolgozójánál kedden pozitív eredményt mutatott a koronavírus-teszt, miután Hawaiiról megérkeztek – számol be róla a BBC.

A két fertőzött személy egy katonai gépen utazott be a Marshall-szigetekre, és már érkezésük után azonnal el lettek különítve a lakosság nagy részétől. Előzőleg egyébként a Marshall-szigetek már márciusban lezárta a határait a koronavírus-járvány terjedése okán.

A hatóságok hangsúlyozták, hogy a harmincöt éves nő és a negyvenhat éves férfi már akkor karanténban volt, amikor a tesztet elvégezték, így a lakosság többi részének nem kell attól tartania, hogy rájuk is átterjedhetne a vírus. A hatóságok szerint ugyanis éppen a biztonsági előírások miatt meg volt szabva, hogy a beutazó két személy ne léphessen érintkezésbe másokkal.

A legtöbb szigeten lévő nemzet egyébként korábban már lezárta a határait a világjárvány behurcolásának megakadályozására, különösen azok, ahol tartani lehetett az egészségügy alacsony ellátóképességének negatív hatásaitól.

hirdetés

A Marshall-szigetek júniusban enyhítette a korlátozásokat, s elsősorban az amerikai katonai bázison dolgozók számára tette lehetővé a beutazást.

A helyi kormányzat a pozitív esetek nyomán arra kérte az embereket, hogy legyenek éberek, azonban azt mondták, hogy egyelőre semmilyen korlátozásra vagy tilalomra nincsen szükség a már érvényben lévőeken túl.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés