hirdetés
Külföld

Lelőttek egy török diplomatát Erbílben

Egy török diplomata volt az egyike annak a két személynek, akiket az iraki kurd régió fővárosában, Erbílben megöltek. Az áldozatokról úgy tudni, hogy Törökország helyettes erbíli főkonzula, illetve egy civil voltak. Törökország máris válaszlépéseket ígért.

Lelőttek egy török diplomatát Erbílben
hirdetés

A diplomata éppen több másik emberrel együtt ebédelt egy étteremben, amikor fegyveresek lőni kezdtek. Noha senki nem jelentkezett eddig a támadás elkövetőjeként, a környéken tevékenykednek olyan kurd felkelők is, akik évtizedek óta harcolnak Törökország ellen.

A török elnöki szóvivő egy Twitter-bejegyzésben megosztott közleményben azt írja, hogy „szükséges válaszlépést” adnak annak, aki elkövette a támadást. A török elnök eközben azt közölte, hogy már együtt dolgoznak az iraki hatóságokkal az elkövetők felderítésén. Erdogan egyúttal elítélte a támadást.

A lövöldözés szerdán délután történt egy bizonyos HuQQabaz nevű étteremben, az előzetes beszámolók még három diplomata haláláról szóltak, ám később kiderült, hogy két áldozat volt, akiknek egyike volt diplomata.

A három elkövető még feltehetőleg menekülőben van a török külügyminiszter szerint, aki egyúttal megerősítette, hogy együttműködnek az iraki hatóságokkal az elkövetők megtalálásán, valamint a támadás indítékának és a részleteknek a felderítésén.

hirdetés

Az iraki külügyminisztérium szóvivője ugyancsak elítélte a merényletet, s egyúttal közölte, hogy szorosan figyelemmel kísérik a regionális kurd kormány nyomozásának eredményeit.

(BBC)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés