hirdetés
Külföld

Legalább harminc gyermek halálát okozhatta egy most visszahívott bölcsőtípus az Egyesült Államokban

A Fisher-Prince játékgyártó mintegy ötmillió Rock 'n Play bölcsőt hív vissza, miután több baba halála is összefüggésbe hozható a beszámolók szerint ezzel a termékkel. A visszahívást az amerikai fogyasztóvédelmi hatóság (CPSC) a pénteki napon jelentette be.

Legalább harminc gyermek halálát okozhatta egy most visszahívott bölcsőtípus az Egyesült Államokban
hirdetés

Honlapján a hatóság azt közölte, hogy legkevesebb harminc kisgyermek vesztette életét az érintett bölcsőben, mióta azt 2009-ben piacra dobták. A gyártó közleményben erősítette meg az önkéntes visszahívás tényét, ám továbbra is kitartott azon álláspontja mellett, hogy a bölcső biztonságos. Szerintük a gyermekek akkor szenvedtek balesetet, amikor szüleik nem kötötték be őket, esetleg más körülmény játszott közre.

„Továbbra is kiállunk minden termékünk biztonsága mellett, ugyanakkor azon incidensek miatt, amelyek során a terméket a biztonsági előírásainkat és útmutatónkat be nem tartva használták, úgy döntöttünk a fogyasztóvédelmi bizottsággal (CPSC) együttműködve, hogy ez az önkéntes visszahívás a legjobb lépés”

– közölte a vállalat.

A fogyasztóvédelmi hatóság becslése szerint a termékvisszahívás mintegy 4,7 millió terméket érint – írja a BBC. A fogyasztókat arra intették, hogy ne használják tovább az érintett termékeket, és vegyék fel a kapcsolatot a Fisher-Price-szal a pénzük visszatérítésének érdekében.

hirdetés

Korábban ezen a héten az amerikai gyermekorvosok szövetsége (AAP) már a termék visszahívását sürgette, az ugyanis szerintük gyermekek halálához vezethet.

„Amikor a szülők a gyermeküknek vagy a kisbabájuknak terméket vásárolnak, feltételezik, hogy amit a boltban eladnak nekik, biztonságos kell, hogy legyen. Tragikus módon nem ez a helyzet”

– összegzett az AAP elnöke, Kyle Yasuda közleményében.

Az AAP a Consumer Reports nevű amerikai magazinoldal beszámolóját is idézte, amely szerint 32, egymástól független haláleset köthető az érintett bölcsőtípushoz.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés