hirdetés
Külföld

Koronavírus - Szlovákiában is diagnosztizálták az első fertőzöttet

Szlovákiában is megjelent az új típusú koronavírus, a fertőzést egy pozsonyi kórházban lévő 52 éves férfinál mutatták ki - jelentette be pénteki pozsonyi sajtótájkoztatóján Peter Pellegrini ügyvezető miniszterelenök.

Koronavírus - Szlovákiában is diagnosztizálták az első fertőzöttet
hirdetés

A koronavírus jelenlétével diagnosztizált férfit a Pozsony Kramárei egyetemi kórházban kezelik, az intézményben látogatási tilalmat vezettek be. A szlovák kormányfő bejelentése szerint az első beteg állandó lakhelye Pozsony környékén van, s jelenleg vizsgálják, hogy az elmúlt napokban merre mozgott s hogy részt vette-e tömegrendezvényeken. Az egészségügyi tárca égisze alatt korábban létrehozott válságstáb - amely péntekre rendkívüli ülést hívott üssze - majd ezeknek az információknak az alapján dönt a fertőzés terjedésének megfékezését célzó lépésekről.

Pellegrini elmondta: a megbetegedéssel diagnosztizált férfi az elmúlt időszakban nem járt külföldön, de találkozott a fiával aki nemrég Velencéből tért haza, nála viszont nem jelentek meg a betegség tünetei. A koronavírus jelenlétével diagnosztizált férfi állapota javul, csökken a láza - tette hozzá a kormányfő, aki egyúttal rámutatott: egyelőre pánikra semmi ok.

Eddig Szlovákiában több mint háromszáz esetben vizsgálták a Covid-19 vírusfertőzés lehetséges megjelenését, de a mostani az első eset amelynél bebizonyosodott a fertőzés jelenléte. A kormány biztonsági tanácsa (BRSR) a múlt héten döntött arról, hogy a koronavírus veszélyével összefüggésben péntektől Szlovákia nemzetközi repülőterein egészségügyi ellenőrzésnek vetnek alá minden utast, illetve, hogy a határátkelőkön szúrópróbaszerűen vizsgálják majd az utasokat.

(Forrás: MTI)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés