hirdetés
Külföld

Kínzásnak vethették alá a bebörtönzött fehérorosz tüntetőket

Emberi jogi aktivisták és megfigyelő csoportok szerint egyre több a bizonyíték arra, hogy rendőri erőszaknak vannak kitéve Fehéroroszországban az őrizetbe vett tüntetők. Mindeközben továbbra is folynak a demonstrációk a vitatott választások miatt.

Kínzásnak vethették alá a bebörtönzött fehérorosz tüntetőket
hirdetés

Közel 6700 őrizetbe vett személyt engedtek már el vasárnap óta Fehéroroszországban, azonban beszámolók szerint az érintett személyekkel nem megfelelően bántak, illetve kínozták őket. A BBC az Amnesty Internationalt idézte, amely szervezet szerint sokakat érintő kínzásról is szó lehet.

Fehéroroszországban immár ötödik napja folynak a tüntetések, mivel többen attól tartanak, hogy választási csalások következhettek be.

A vasárnapi választásokat követően Aljakszandr Lukasenka elnök győzelmét jelentették be a hatóságok, miközben az ellenzéki Szvetlana Tyihanovszkaja támogatói szerint valójában ő nyerte meg a választást.

Egy televíziós közlemény szerint az elnök vizsgálatot rendelt el a tüntetők tömeges őrizetbe vételével kapcsolatosan, és már több mint ezer demonstrálót szabadon engedtek.

hirdetés

Csakhogy valójában egyes szabadon bocsátott tüntetők olyan képeket mutattak meg, amelyen sérüléseik láthatóak, melyeket állításuk szerint a rendőrök okoztak.

Az egyik férfi a BBC-nek is megmutatta a sebeit és sérüléseit, s azt állította, hogy a rendőrök válogatás nélkül tartóztatnak le személyeket, és igen erős ütéseket mérnek a tüntetőkre. Elmondta azt is, hogy egész éjjel ott kellett állniuk az őrsön, s hallották azt is, amint nőket vernek meg.

Az Amnesty International szerint az őrizetbe vett emberek arról számoltak be, hogy ruhátlan testükre mértek ütéseket, valamint erőszakkal is fenyegették őket.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés