hirdetés
Külföld

Kínai állampolgárok voltak a kamionban holtan talált személyek

Harminckilenc ember holttestét találták meg Essexben egy teherautó fagyasztókamrájában, az áldozatokról mostanra kiderült, hogy valamennyien kínai állampolgárok.

Kínai állampolgárok voltak a kamionban holtan talált személyek
hirdetés

A gyanúsított – egy bizonyos huszonöt éves, Mo Robinson nevű északír kamionsofőr – rendőrségi kihallgatása továbbra is folyamatban van, miközben a regionális hatóságok immár három, a férfihez köthető ingatlanban folytattak razziát annak érdekében, hogy megtudják, esetleges bűnözői szervezeteknek volt-e része a történtek elkövetésében – írja a BBC.

A kamion trailere a belgiumi Zeebrugge településről indult az Egyesült Királyságba a Temzén keresztül, a holttesteket pedig már egy ipari parkban találták meg az angliai Essexben, ezen belül is Grays településen szerdán fél egy körül.

A kamion elülső része Dublinból indulva vasárnap a walesi Holyheadnél lépett be az Egyesült Királyság területére.

Mostanra kiderült, hogy mid a harminckilenc ember – köztük nyolc nő, valamint harmincegy férfi – kínai állampolgár volt, akiknek megölésével kapcsolatban jelenleg a kamionsofőrt hallgatják ki gyanúsítottként.

hirdetés

Az őrizetbe vett férfi lakóhelyén élőket a beszámolók szerint „sokként érték” a hírek, és remélik, hogy csupán arról van szó, hogy tévedésből terelődött rá a gyanú Robinsonra.

Az essexi rendőrség közlése szerint jelenleg azt feltételezik, hogy minden halálos áldozat kínai állampolgár. A trélert idő közben elszállították ez másik helyszínre, ahol „méltósággal” folytathatják le az áldozatok azonosítását.

Az áldozatok azonosítása hosszú folyamat lehet a hatóságok szerint. Jelenleg úgy tudni, az egyik elhunyt egy fiatal felnőtt, tizenéves nő.

Liu Xiaoming, Kína Egyesült Királyságbeli nagykövete a Twitter-oldalán közölte, hogy a nagykövetség értesült a halálesetekről, s egyúttal közölte, hogy folyamatos kapcsolatot tartanak fenn a brit rendőrséggel.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés