hirdetés
Külföld

Kína nem engedte beutazni a koronavírus forrásait vizsgáló WHO-szakembereket

Nem léphettek be Kína területére az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azon munkatársai, akik az új típusú koronavírus eredetét és forrásait próbálták vizsgálni Vuhan városában.

Kína nem engedte beutazni a koronavírus forrásait vizsgáló WHO-szakembereket
hirdetés

A WHO kutatócsoportjának két tagja már meg is kezdte útját, ám egyiküknek vissza kellett fordulnia, a másik kutató pedig jelenleg egy harmadik országban tartózkodik – derül ki a BBC cikkéből. A WHO szerint a problémát a hiányzó vízumengedélyek okozták.

Pekinggel a világszervezet decemberben állapodott meg abban – hosszas egyeztetések után –, hogy vizsgálhatják a pandémia eredetét.

A vírust először 2019 végén azonosították Vuhanban, s a kezdeti járványkitörés helyszíneként eleinte egy ottani, vadállatok húsával való kereskedésnek is helyet biztosító piacot azonosítottak, ám azóta már felmerült az is, hogy valójában talán a járványnak csak a kezdeti terjedését, nem pedig a közvetlen kipattanását lehet ehhez a helyszínhez kötni.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója azt mondta, hogy „rendkívül csalódott”, amiért Kína még nem véglegesítette a kutatócsoport engedélyét a belépéshez, miközben ketten a kutatók közül már megkezdték az útjukat, mások pedig az utolsó pillanatban kellett, hogy szembesüljenek vele, tervezett utazásukra nincs mód.

hirdetés

Az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója elmondta, felvette a kapcsolatot vezető kínai tisztviselőkkel is nyomatékosítva előttük, hogy a WHO és a nemzetközi csoport számára magas prioritást élvez a kutatás.

A WHO hónapok óta szervezi a tízfős kutatócsoport útját, melynek célja, hogy kiderítsék, mely állattól származott az új típusú koronavírus, illetve, hogy pontosan miként ugrott át a vírus az emberekre.

Múlt hónapban jelentették be, hogy 2021 januárjában kezdik a kutatást.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés