hirdetés
Külföld

Japánban a hanami ideje sem az igazi a koronavírus miatt

A cseresznyefák ugyan pompás virágokba borultak, azonban hiányzik az országból az a több millió turista, akik rendszerint a hanami idejében az országot csodálják.

Japánban a hanami ideje sem az igazi a koronavírus miatt
hirdetés

Japánban az év egyik kiemelkedő időszaka a hamani, amely a cseresznyefák virágzásához kötődik. Nemcsak kulturálisan van kiemelkedő jelentősége a hagyományos időszaknak, de emellett a gazdasági szerepe is kiemelkedő, hiszen turisták milliói látogatnak el ilyenkor Japán szépségét megcsodálni.

Ebben az évben ugyanakkor kevésbé nyílik lehetőségekre a családoknak arra, hogy együtt járják a rózsaszín szirmok alatt a kora tavaszi tájat, hiszen egyebek mellett lemondták a jelentősebb rendezvényeket, a külföldi turisták pedig egyáltalán el sem utaznak megtekinteni az ország látványosságait – derül ki a BBC cikkéből.

Katsuhiro Miyamoto, a Kansai Egyetem kutatója egyúttal felhívta a figyelmet arra, milyen fontos is gazdasági szempontból a hanami az ország számára – elmondása szerint mintegy 8,5 millió turista érkezett a márciustól májusig tartó időszakban az országban, akik összesen mintegy 650 milliárd jennek megfelelő összeggel gyarapították így Japánt.

Ráadásul Seijiro Takeshita, a University of Shizuoka kutatója mindezt kiegészíti azzal, hogy a családi összejövetelekről, evés-ivásról és szórakozásról szóló időszakban a legtöbb japán család általában nem annyira szigorú a költekezést illetően, vagyis a szokottnál többet költenek, amely élénkítő hatással van a gazdaságra.

hirdetés

Mindennek fényében rossz hír az, hogy ebben az évben sorra mondták vissza a hanamihoz kötődő közösségi és kulturális eseményeket, de természetesen szükség is volt erre, mert az elsődleges szempont mégis csak az, hogy az új koronavírus fertőzés (Covid-19) terjedését megfékezzék.

Múlt héten a tokiói kormányzó az embereket egyúttal megkérte arra is, hogy a hagyományos ünnepségek szervezésébe se kezdjenek bele, ám elismerte, hogy mennyire szervesen hozzátartozik országa kultúrájához a cseresznyevirágzás ünnepe.

Mint véli, olyan lenne ettől megfosztani az embereket, mint „elvenni az ölelést az olaszoktól”. (Utalva ezzel alighanem a mediterrán országra jellemző közvetlen és szoros szociális köszöntési- és interakciós formákra.)

Katsuhiro Miyamoto becslései szerint ebben az évben a világjárvány miatt akár harmadával csökkenhet majd a szezonban a turizmusból származó bevétel. Természetesen az elkövetkezendő években ettől függetlenül várhatóan ismét a megszokotthoz hasonló, óriási érdeklődés fogadja majd a virágözön megjelenését…


hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés