hirdetés
Külföld

Izrael elfogott négy rakétát, amelyet Szíriából indítottak el felé

Az izraeli légvédelem elfogott kedd hajnalban négy rakétát, amelyet Szíriából indítottak el az ország felé - jelentette be az izraeli hadsereg szóvivője.

Izrael elfogott négy rakétát, amelyet Szíriából indítottak el felé
hirdetés

Szíriai források beszámolói szerint pedig ezt követően négy robbanás történt a damaszkuszi repülőtérnél - jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja, a ynet.

A hajnali rakétatámadás miatt Izrael északi részén megszólaltak a légoltalmi szirénák. Ennek ellenére - amint a polgári védelem közölte - napközben nem lesz fennakadás sem az oktatásban, sem a munkavégzésben.

Naftali Bennett védelmi miniszter reggelre értekezletet hívott össze Aviv Kochávi vezérkari főnökkel és a tel-avivi főhadiszállás vezető katonatisztjeivel.

Azzal egy időben, hogy Izrael célzott likvidálással november 12-én megölte Baha Abu al-Atát, az Iszlám Dzsihád gázai terrorszervezet katonai vezetőjét, merényletet követtek el Damaszkuszban az Iszlám Dzsihád ott élő egyik vezetője ellen. Ez utóbbi mögött is Izraelt gyanítják.

hirdetés

Az északi határvidéken viszonylagos nyugalom volt szeptember óta. Akkor a Hezbollah libanoni síita fegyveres terrorszervezet rakétát indított egy izraeli katonai támaszpont és egy katonai jármű ellen, de ebben a támadásban sem sebesült meg senki.

Forrás: MTI

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés