hirdetés
Külföld

Huszonöt halálos áldozatot megtaláltak a kaliforniai hajóbaleset után

Huszonöt ember holttestét találták meg az óceán mélyén, miután egy hajón tűz ütött ki Kaliforniában. Kilenc embert továbbra is eltűntként keresnek, míg a személyzet öt tagja kimenekült még mielőtt a hajó egészen összerongálódott volna.

Huszonöt halálos áldozatot megtaláltak a kaliforniai hajóbaleset után
hirdetés

A tűz helyi idő szerint hétfőn délelőtt keletkezett a hajón, amely Los Angelestől délre, a Santa Cruz sziget közelében horgonyzott éppen – írja a BBC. A Conception nevű hajó mostanra egészen elsüllyedt, a tűz oka pedig egyelőre ismeretlen.

Bill Brown sheriff egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy harminckilenc ember volt a hajó fedélzetén, amikor a tűz kiütött. A parti őrséghez helyi idő szerint hajnali három óra 30 perckor érkezett vészjelzés, amelyben azt közölték velük, hogy tűz ütött ki a hajón.

Beszámolók szerint több utas a fedélzet alatt rekedhetett, azok pedig, akik túlélték a katasztrófát, a főkabinban utaztak, s nem pedig alul. Ők még azelőtt felébredtek és leugrottak a hajó hídjáról, hogy egy mentőhajó megérkezett volna a mentésükre.

Update: The dive boat, named Conception, caught fire while anchored off Santa Cruz Island early Monday, per Santa Barbara County Fire Dept. 5 people have been rescued and 34 remained missing, agency says https://t.co/IEgvYnPTZP pic.twitter.com/b0SzQqWbme

hirdetés

— KTLA (@KTLA) 2019. szeptember 2.

Akik a hajót látták, szörnyű látványról számoltak be: a járművet egészen ellepték a lángok, és folyamatosak voltak a kisebb robbanások.

A seriff elmondása szerint voltak ugyan a hajón oxigént és propánt tartalmazópalackok, amelyek felrobbanva tovább növelhették a tüzet, arra azonban nem utalt semmi, hogy ezek miatt csaptak volna fel az első lángok. A vészjelzésben sem utalt semmi arra, hogy kezdetben bármilyen robbanást észleltek volna.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés