hirdetés
Külföld

Helikopter és kisrepülőgép ütközött Mallorcán, többen meghaltak

Összeütközött a levegőben egy helikopter és egy ultrakönnyű kisrepülőgép Mallorcán, legkevesebb hét ember életét vesztette.

Helikopter és kisrepülőgép ütközött Mallorcán, többen meghaltak
hirdetés

A baleset Inca település közelében történt, a turisták körében is népszerű sziget északi területén. Két halálos áldozat tizennyolc éven aluli volt – írja a BBC.

Öt halálos áldozat – köztük a két kiskorú – a helikopteren utazott, míg másik két elhunyt személy előzőleg a legfeljebb két üléssel felszerelt, ultrakönnyű repülőgépek közé tartozó gép fedélzetén ült.

Francina Armengol regionális kormányzó azt mondta, hogy a sürgősségi szolgálatok tagjai a helyszínen dolgoznak, s a regionális kormányzat egy miniszterét is kiküldték a tragédia helyszínére.

Egy mallorcai lap szerint a baleset egy kórház épülete felett történt helyi idő szerint 13 óra 36 perc körül.

hirdetés

A helyszíni fotókon az látható, hogy a roncsok darabjai több helyre, így egy kertbe és egy úttestre zuhantak, míg egy lap szerint egy farmon is találtak roncsot.

Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök részvétét fejezte ki az esettel kapcsolatban.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés