hirdetés
Külföld

Harmincnyolc fővel a fedélzetén eltűnt egy chilei katonai gép

Eltűnt az Antarktisz irányába tartó útja során egy katonai repülőgép, amelynek fedélzetén harmincnyolc fő tartózkodott – írja a BBC a chilei légierő közleményére hivatkozva.

Harmincnyolc fővel a fedélzetén eltűnt egy chilei katonai gép
hirdetés

A C-130 Hercules típusú szállítójármű Punta Arenasból szállt fel helyi idő szerint 16 óra 55 perckor, a légiirányítók azonban röviddel délután hat órát követően egyszeriben minden kapcsolatot elveszítettek a géppel.

A BBC azt írja, az eltűnt személyek között van tizenhét személyzeti tag és huszonegy utas, akik azért utaztak volna a célállomásra, hogy logisztikai támogatást nyújtsanak.

A chilei légierő közlése szerint már megkezdték a keresési és mentési műveleteket, s elsőként az a cél, hogy megtalálják a gépet és az eltűnteket.

Az EFE hírügynökség jelentése szerint a repülőgépen három civil is tartózkodott. A helyi sajtónak nyilatkozva Eduardo Mosquiera, a légierő tábornoka elmondta, hogy az incidenst megelőzően a repülőgép nem adott le semmilyen vészjelzést, és a Szent György-szigeten lévő katonai bázisukra tartott éppen.

hirdetés

Elmondása szerint a gépnek – amelyet egy rendkívüli tapasztalattal rendelkező pilóta vezetett – talán le kellett szállnia üzemanyaghiány következtében.

A légierő közleménye szerint a gép a 770 mérföldes útból nagyjából 450 mérföldet tett meg, amikor eltűnt. Információk szerint egyébként az eltűnés idejében és helyszínén az időjárás ideális volt, így alighanem más okai lehetnek az esetnek, s nem az időjárási viszontagságok miatt veszett el a kapcsolat a géppel.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés