hirdetés
Külföld

Harckészültséget rendelt el a szerb elnök

Aleksandar Vucic szerb elnök teljes harckészültséget rendelt el kedden, miután a koszovói különleges rendőri alakulat több szerbet is letartóztatott Észak-Koszovóban – számolt be róla az MTI az RTS értesülése alapján.

Harckészültséget rendelt el a szerb elnök
hirdetés

A koszovói különleges rendőri alakulat (Rosu) öt, szervezett bűnözéssel gyanúsított szerbet fogott el. Az MTI szerint Marko Djuric, a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának vezetője úgy véli, megfélemlítésről van szó, s így akarják rettegésben tartani és elűzni otthonról az albánok a kisszámú koszovói szerbséget.

Koszovó 2008-ban egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét, ám Belgrád ezt továbbra sem ismeri el, és igyekszik fenntartani befolyását az északi területeken, amely a koszovói szerb kisebbség nagy részének otthona. A 2013-as szerb-koszovói megállapodásban tiltják a Rosu különleges rendőri egység Észak-Koszovóba vonulását a NATO és a helyi szerb vezetés beleegyezése nélkül, s ugyancsak tiltják, hogy a szerb hadsereg Koszovóba vonuljon.

Aleksandar Vucic szerb elnök a Koszovó helyzetével összefüggésben tartott hétfői parlamenti ülésen azt mondta, Szerbiának az édes hazugság helyett el kell fogadnia a keserű igazságot Koszovóról, ami pedig nem más, mint hogy Belgrád már évekkel ezelőtt elveszítette az irányítást az egykori szerb tartomány felett. Az MTI szerint az elnök megjegyezte azt is, hogy ha nem találnak megoldást a szerb-koszovói viszony mihamarabbi rendezésére, és nem érnek el kompromisszumot, úgy újabb összecsapásra lehet számítani Koszovóval.

A szerb államfő azon véleményének is hangot adott, hogy a kapcsolat rendezése vagy megállapodással lehetséges, vagy pedig a befagyott konfliktus állapotának fenntartásával, amelyek közül azonban az utóbbi végzetes lehet a koszovói szerbség számára.

hirdetés

Megjegyezte azonban, hogy Belgrád csak abban az esetben lesz hajlandó kompromisszumos megoldást kötni, ha előbb Koszovó felfüggeszti azt az intézkedését, amivel tavaly novemberben százszázalékos vámot vetett ki a Szerbiából érkező árukra.

Vucic szerint bármiféle megállapodásról meg kellene kérdezni a lakosságot is, így a kérdés rendezéséről mindenképpen népszavazást tartanának, amelynek eredménye pedig kötelező érvényű lenne.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés