hirdetés
Külföld

Halálos robbantás történt Szomália fővárosában

Legkevesebb hetvenhat ember meghalt, amikor autóba rejtett pokolgép robbant Szomália fővárosában a reggeli csúcsforgalomban.

Halálos robbantás történt Szomália fővárosában
hirdetés

A robbanás egy forgalmas útkereszteződésnél található biztonsági ellenőrzőpontnál történt a szomáliai fővárosban, Mogadishuban – számol be róla a BBC.

Egy helyi kórház igazgatója az AP hírügynökségnek elmondta, hogy hetvenhárom áldozat holttestét vitték el az általa vezetett intézménybe, azonban várhatóan halálos áldozatok száma emelkedni fog.

Egyelőre egyetlen csoport sem vállalta magára a robbantás elkövetését, azonban az al-Shabab milicistái korábban már több alkalommal is követtek el a mostanihoz hasonló merényleteket Mogadishuban. Az al-Káidával szövetséges szélsőséges csoport több mint egy évtizede kezdett felkelést, és noha 2011-ben visszaszorították a fővárosból, Szomáliában továbbra is ellenőrzése alatt tart területeket.

Szemtanúk szerint rendkívül kaotikus körülmények vannak a támadás helyszínén, többfelé holttestek hevertek sokáig, és volt, akinek a holtteste olyan mértékben megégett, hogy felismerhetetlenné vált.

hirdetés

Mohamed Abdirizak, egy szomáliai parlamenti képviselő – egyelőre más, független forrásból meg nem erősítve – arról értesült, hogy a halálos áldozatok száma elérheti a kilencven főt.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés