hirdetés
Külföld

Gyilkosságot tervező tizenéves lányokat vettek őrizetbe Floridában

Őrizetbe vettek két tizenéves lányt Floridában, miután feltehetőleg kilenc ember meggyilkolására készültek – számol be róla a BBC az amerikai média híradásai alapján. A lányok részletes terveket is feljegyeztek, amelyekre egy tanár talált rá.

Gyilkosságot tervező tizenéves lányokat vettek őrizetbe Floridában
hirdetés

A két tizennégy éves lány egy floridai középiskolába járt, és azt követően vették őket őrizetbe a szerdai napon, hogy egy tanár megtalálta azokat a terveket, amelyeket a feltehetően tervezett gyilkossággal kapcsolatosan feljegyeztek.

A nyolcoldalas iratokban a lányok azt tervezgethették, hogy lőfegyverekhez jutnak, majd pedig a megölt emberek holttestét elszállítják és elrejtik. Mindkét fiatalt őrizetben tartják, hamarosan a bírósági meghallgatásukra is sor kerül – írja a BBC.

Mindkét gyanúsítottnak kilenc rendbeli gyilkosság előkészülete, valamint három rendbeli emberrablás előkészülete vádjával kell majd szembenéznie.

A tanár azt mondta, felfigyelt rá, hogy a lányok „hisztérikussá váltak”, amikor a mappát keresni kezdték, és állítólag egyikük azt is megjegyezte, hogy

hirdetés

„Majd egyszerűen azt mondom nekik, hogy tréfa volt, ha hívnak, vagy ha megtalálják”.

Később a pedagógus a „Privát információ”, „Ne nyisd ki” és „11/9-es projekt” feliratokkal ellátott mappát sikeresen megtalálta. Ebben kézzel írott feljegyzések voltak egyebek mellett nevekről, valamint részletes tervekről arra vonatkozóan, hogy hogyan hajtanák végre a gyilkosságokat.

A feljegyzésekben a lányok azt részletezték, hogy fegyverhez jutnának, és a holttesteket elégetnék vagy eltemetnék, hogy így elrejtsék a bizonyítékot. Egy másik feljegyzésben pedig azt rögzítették, hogy milyen ruházatot viselnének, így például a hosszú köröm, illetve a hajuk sem látszódhatott volna a terveik szerint.

Scott Dressel, a helyi seriffiroda szóvivője szerint nem számít, ha a lányok mindezt „viccnek” gondolták, hiszen az sem helyes, hogy valaki ilyesmiről viccelődjön.

„Nem viccelődhetsz arról, hogy embereket ölsz meg”

– fogalmazott a szóvivő.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés