hirdetés
Külföld

Feltehetőleg a pusztában eltűnt három ausztrál egyikének a holttestét találták meg

A másik két személyre mintegy két héttel az eltűnésüket követően bukkantak rá, ők azonban még életben voltak.

Feltehetőleg a pusztában eltűnt három ausztrál egyikének a holttestét találták meg
hirdetés

Az ausztrál rendőrség továbbra sem hagyott fel a harmadik eltűnt személy keresésével, miután megtalálták a két hete az ausztrál pusztaságban autójukkal elakadt trió először egyik, majd egy másik tagját is.

Mostanra a keresés eredményeként egy holttestet találtak, amelyet ugyan hivatalosan még nem azonosítottak, de a rendőrségi közlés szerint valószínűsíthető, hogy a harmadik eltűnt, Claire Hockridge holtteste az.

A negyvenhat éves nő, akinek holttestét most feltehetőleg megtalálták, november tizenkilencedikén tűnt el két társával, amikor egy délutáni autós kirándulásra indultak. Egy ötvenkét éves nőt és egy negyven éves férfit élve megtaláltak az elmúlt napokban.

Három napig várakoztak az autójuk mellett, mielőtt a három személy közül ketten útnak nem eredtek segítséget keresni. A legelsőként megtalált ötvenkét éves nő azért nem tartott velük, hanem maradt az autójuk közelében, mert tartott tőle, hogy a velük lévő kutyája nem élne túl egy hosszú utat.

hirdetés

Némi víz, keksz, tészta és vodka ugyan volt a három kirándulónál, de ezek idővel elfogytak, s a vizet egy közeli, tisztának koránt sem mondható forrásból kellett beszerezniük.

(BBC)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés