hirdetés
Külföld

Felépült a koronavírusból egy 116 éves francia apáca

Európa legidősebb embere, egy francia apáca túlesett az új típusú koronavírus-fertőzésen, s nem sokkal 117. születésnapja előtt negatív lett a vírustesztje.

Felépült a koronavírusból egy 116 éves francia apáca
hirdetés

A Lucile Randon nevű nő 1904-ben született, s január tizenhatodikán lett pozitív a koronavírus-tesztje, azonban tünetei nem voltak. A helyi sajtónak adott nyilatkozatában elmondta, hogy nem is vette észre, hogy koronavírusos – derül ki a BBC cikkéből.

A fertőződés miatt Lucile-t a touloni idősotthonban elkülönítették a többi lakótól, mostanra azonban már teljesen felépült, és nincs jelen a vírus a szervezetében.

Az Andre nővér néven is nevezett hölgy egyébként kerekeszszékkel közlekedik, s vak, közelgő születésnapját pedig már nagyon várja annak ellenére is, hogy most csak kevesebb ember lehet jelen az eseményen.

Az idősotthon szóvivője nagyon szerencsésnek nevezte Andre nővért, aki elmondása szerint nem is az egészsége felől érdeklődött az elmúlt időszakban sem, hanem arról, hogy a szokásai (például az étkezések vagy az alvás) mennyiben fognak változni.

hirdetés

„Nem mutatott félelmet a betegséggel szemben. Másfelől viszont nagyon aggódik a többi lakó miatt”

  • fogalmazott a szóvivő.

Andre nővér 1904. február 11-én született, s jelenleg Európa legidősebb embere, valamint a világon a második legidősebb személy.

Amikor arról kérdezték őt, hogy félt-e a koronavírus miatt, azt felelte, hogy nem, mivel nem félt attól sem, ha esetleg meghalna. Mint fogalmazott, boldog ugyan, hogy itt lehet, azonban „máshová vágyik”, ahová bátyját, nagyanyját és nagyapját követné.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés