hirdetés
Külföld

Észak-Korea két rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki

Észak-Korea két rövid hatótávolságú rakétát lőtt a tengerbe a dél-koreai Egyesített Vezérkar (JCS) közlése szerint.

Észak-Korea két rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki
hirdetés

A rakétákat csütörtök reggel lőtték ki, s azok mintegy 430 kilométert tettek meg, valamint 50 kilométer magasságot értek el, mielőtt a Japán-tengerbe csapódtak volna – számolt be róla a BBC.

Az eset előzménye lehet, hogy Dél-Koreában jövő hónapban kerül sor a tervezett közös amerikai-dél-koreai hadgyakorlatra, amelyet Észak-Korea ellenez. Phenjan egyúttal megjegyezte azt is, hogy a tervezett hadgyakorlatok akár az atomfegyver-mentesítéssel kapcsolatos tárgyalások újraindítását is befolyásolhatják.

A JCS tájékoztatása szerint első rakétát csütörtökön helyi idő szerint megközelítőleg 5 óra 34 perckor lőtték ki, a másodikat pedig röviddel ezután, 5 óra 57 perckor. A helyszín a keleten fekvő Vonszan település volt. Egyelőre azt nem tudni, hogy Kim Dzsongun maga is felügyelte-e a műveletet.

A dél-koreai védelmi minisztérium arra szólította fel Phenjant, hogy hagyjon fel az olyan tevékenységekkel, amelyek aláássák a feszültség csökkentését.

hirdetés

Mindeközben a japán védelmi miniszter arról adott tájékoztatást, hogy a rakéták nem érték el a japán vizeket, így jelenleg a nemzetbiztonságra nem voltak hatással.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés