hirdetés
Külföld

Észak-Korea hajlandó újrakezdeni az atomfegyver-mentesítésről szóló tárgyalásokat

hirdetés
Észak-Korea kész újrakezdeni az atomfegyver-mentesítésről szóló tárgyalásokat az Egyesült Államokkal még ebben a hónapban az ázsiai ország külügyminiszter-helyettese szerint.
Észak-Korea hajlandó újrakezdeni az atomfegyver-mentesítésről szóló tárgyalásokat
hirdetés

Choe Son-hui azt mondta, hogy készek átfogó tárgyalásokra egy olyan helyzetben, amelybe mindkét fél beleegyezik. A külügyminiszter-helyettes azt követően tette meg bejelentését, hogy Mike Pompeo amerikai külügyminiszter reményét fejezte ki a félbeszakadt tárgyalások újrakezdéséről – írja a BBC.

Mindazonáltal csupán órákkal az észak-koreai külügyminiszter-helyettes bejelentését követően két rövid hatótávolságú rakétát is teszteltek. Az elmúlt hónapokban ez már a sokadik ilyen eset volt.

hirdetés

Első tárgyalásukon Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető megállapodtak a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítésének elérésében, ám arról nem született bővebb megegyezés, hogy ezt hogyan értik, vagy miként érnék el. Az idei év elején ismét találkozott a két vezető, a részletekben azonban nem sikerült megegyezniük.

Choe Son-hui hétfőn azt mondta, hogy Észak-Korea hajlandó szemtől szembeni tárgyalásra előre meghatározott időben és helyszínen, valamikor szeptember vége felé. Közleményében a külügyminiszter-helyettes arra sürgette Washingtont, hogy a megállapodás életben tartása érdekében álljon elő egy új megközelítéssel.

„Szeretném hinni, hogy az amerikai fél egy alternatívával áll elő, amelyet egy mindkét felet szolgáló számítási módszer alapján hoznak meg, és amely számunkra is elfogadható”

– fogalmazott a Reutersnek nyilatkozva Choe Son-hui.

A legutóbbi csúcstalálkozón azért nem sikerült megállapodásra jutni, mert a szankciók feloldásával kapcsolatosan vita bontakozott ki. Júniusban Donald Trump és Kim Dzsongun ismét találkozott a demilitarizált övezetnél, s ekkor megegyeztek abban, hogy ideálisnak találják a tárgyalások folytatását, amely azonban azóta is függőben van.

Hétfőn Donald Trump a Fehér Házban újságíróknak azt mondta, hogy „nagyon jó kapcsolatban áll” az észak-koreai vezetővel, s mindig is azon az állapoton van, hogy a tárgyalás egy jó dolog.

„Majd meglátjuk, mi történik”

– fűzte hozzá.


hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés