hirdetés
Külföld

Észak-Korea felfüggeszti a déli szomszédja elleni „katonai tevékenységet”

hirdetés
Észak-Korea felfüggesztette a terveit a déli szomszédja elleni „katonai tevékenységről” a helyi állami média beszámolója szerint.
Észak-Korea felfüggeszti a déli szomszédja elleni „katonai tevékenységet”
hirdetés

Az elmúlt hónapokban egyre ellenségesebbé vált Észak-Korea kommunikációja amiatt, hogy aktivisták Észak-Korea-ellenes üzeneteket akartak átjuttatni a határon – idézi fel a BBC. Múlt héten egy dél-koreai együttműködéssel épült irodaházat is felrobbantott Észak-Korea saját országa területén.

A helyi állami média beszámolója szerint azonban egy találkozón, amelyet Kim Dzsongun vezetésével tartottak, az a döntés született, hogy felfüggesztenek minden katonai tevékenységet. A Központi Katonai Bizottság azt követően döntött így, hogy a „fennálló helyzetet” figyelembe vették.

Emellett elkezdték eltávolítani azokat a hangosbemondókat is, amelyeket a múlt héten helyeztek ki, feltehetőleg azért, hogy a határon azzal Dél-Korea ellenes üzeneteket közvetítsenek – számol be róla a hírportál immár a Yonhap hírügynökségre hivatkozva.

Előzőleg Kim Dzsongun húga, Kim Jodzsong azt mondta, hogy elrendeli, hogy a hadsereg „megtegye a következő lépést”, részben azért, mert álláspontjuk szerint Szöul nem tudta megfékezni, hogy az aktivisták lufit reptessenek át a határon az országuk ellen hangoló szórólapokkal.


hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés