hirdetés
Külföld

Emelkedett a kínai vegyi robbanás áldozatainak száma

Negyvenhétre emelkedett annak a robbanásnak a halálos áldozatainak száma, amely egy kínai vegyi üzemben történt csütörtökön. A halálos áldozatok mellett az esetnek mintegy kilencven súlyos sérültjei is van – írja a BBC.

Emelkedett a kínai vegyi robbanás áldozatainak száma
hirdetés

A nagy erejű robbanás egy tűzesetet követően történt egy fertőtlenítőszereket előállító üzemben. A földmozgásokat rögzítő helyi hatóság feljegyzése szerint a robbanással járó földmozgás egy 2,2-es erősségű földrengés erejének volt megfelelő. A mostani robbanás – a halálos áldozatok számát tekintve – Kína egyik legsúlyosabb ipari balesete azok közül, amelyek az elmúlt években történtek.

A BBC felidézi, a robbanás helyi idő szerint csütörtökön 14 óra 50 perc körül történt Yancheng település egy gyárában. Az üzemet egy bizonyos Tianjiayi Chemical nevű vállalat üzemelteti a hírportál szerint.

A kínai Xinhua hírügynökség beszámolója szerint összesen 640 embert szállítottak kórházba, akik közül többen válságos, ugyancsak sokan pedig súlyos állapotban voltak. A robbanásról készült felvételeken jól látható, hogy az esetet követően hatalmas füstfelhő emelkedett a magasba, a környéken lévő épületek pedig ugyancsak megrongálódtak. A detonáció olyan nagy erejű volt, hogy még a távolabb eső gyárépületek is összeomlottak a hatására.

A robbanástól mintegy 3 kilométerre található Henglida Vegyiüzem személyzete arról számolt be, hogy miközben menekültek, beomlott a tető, az ablakok és ajtók pedig kiszakadtak a robbanás erejétől.

hirdetés

A tartományi hatóságok közlése szerint lényegében a tartomány minden részéről be kellett vonniuk az oltásba a tűzoltókat. A tüzet helyi idő szerint péntek hajnali három órára sikerült megfékezniük az állai televízió híradása szerint.

Egy helyi lakos az AFP hírügynökségnek elmondta, hogy már rég óta aggódott az üzem által kibocsátott szennyező anyagok szintje miatt, és tartott attól is, hogy egy napon felrobbanhat a létesítmény.

A Reuters a helyi hatóságok közlésére hivatkozva arról írt, hogy a gyárnál a robbanást megelőzően nem figyeltek meg problémákat, ugyanakkor a tartomány sürgősen vizsgálatokat hajt majd végre más vegyianyag-előállítóknál és raktáraknál.

Kínában viszonylag gyakoriak az ipari balesetek, beleértve ebbe a gyárakat érintő tüzeket is, ezek oka pedig gyakran a nem megfelelően betartott biztonsági szabályokban keresendő. A legsúlyosabb ilyen katasztrófa 2015 augusztusában történt, amelynek következtében több mint 160 ember meghalt és mintegy ezer másik személy megsérült.

Azt, hogy a csütörtöki robbanást pontosan mi okozta, egyelőre vizsgálják, ám a 2007-ben alapított vállalat, amely az üzemet működtette, korábban már hat alkalommal kapott bírságot a nem megfelelő hulladékgazdálkodás és a légszennyezés miatt a helyi média beszámolói szerint.

Hszi Csin-ping kínai elnök elrendelte, hogy teljes erővel segítsenek a sérülteknek, egyúttal leszögezte, hogy a hatóságoknak le kell vonniuk a következtetéseket az esetből, hogy a jövőben megakadályozhassák a hasonló baleseteket.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés