hirdetés
Külföld

Eddig több mint 22 ezren haltak meg a járvány miatt Olaszországban

Ötszázhuszonöttel emelkedett egy nap alatt a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma, amely elérte a 22 170-t Olaszországban - közölte csütörtök esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma 1189-cel emelkedett az utóbbi egy nap alatt, de március 21-óta most a legkevesebb az intenzíven kezeltek száma.

Eddig több mint 22 ezren haltak meg a járvány miatt Olaszországban
hirdetés

A halottak száma tovább csökkent az egy nappal ezelőtti 578-hoz és a keddi 602-höz képest.

A diagnosztizált fertőzöttek száma enyhén emelkedett a huszonnégy órával ezelőtti 1127-hez képest, túllépve a 106 ezret. Tizenharmadik napja csökken a kórházban és az intenzív osztályokon levők száma: a betegeknek már 72 százaléka nem szorul kórházi ellátásra, az olaszországi intenzív osztályokon kezeltek száma 2936-ra csökkent, ami március 21. óta a legalacsonyabb adat.

A gyógyultak száma meghaladta a 40 ezret.

A gyógyultakat és halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma a járvány olaszországi megjelenése óta elérte a 168 941-t.

hirdetés

A gócpont Lombardiában egy nap alatt 941 fertőzöttet diagnosztizáltak a korábbi 827 után. Huszonnégy óra alatt 231-en haltak meg, az egy nappal ezelőtti 235-höz képest. Lombardia bejelentette, hogy május 4-től újra akarja indítani a termelési ágazatot, ugyanezen dátumtól a mindennapi élethez való visszatérést tervezi Szicília is.

Angelo Borrelli a polgári védelem bejelentette, hogy a több mint száz Németországba szállított súlyos állapotú olasz fertőzött közül az első hazatérhetett, még kórházi kezelésre szorul, de már nincs intenzíven.

Silvio Brusaferro a Közegészségügyi Hivatal (Iss) vezetője hangsúlyozta, hogy az újraindulást "nagyon óvatosan, lépésről lépésre" kell aktiválni. Kiemelte, hogy Lombardiában majdnem két hónap alatt sem sikerült lenullázni a fertőzöttek számát: "a vírus még itt van közöttünk, nem tűnt el" - jelentette ki. Hozzátette, Olaszországban a járvány három sebességgel halad: nagyon lassú a terjedési üteme délen, közepes a közép-olaszországi régiókban, erőteljesebb északon. Úgy vélte, hogy az olaszok 90 százaléka még nem menekült meg a járványtól. Azt mondta, Olaszországban még nem tudnak tömeges immunitás-tesztet végezni a lakosságon. Arra a kérdésre, hogy hova mehetnek vakációzni az olaszok, Brusaferro úgy válaszolt: idén nyáron "a Dolomitokon egyedül hegyet mászhatunk, de az emberekkel teli strandokat el kell kerülni".

Luigi Di Maio az Öt Csillag Mozgalom (M5S) kormánypárt képviselője, külügyminiszter a fokozatos nyitást szorgalmazta az óvintézkedéseknek a tartományok által sürgetett mielőbbi feloldása helyett: "ne úgy nyissuk meg ismét az országot, hogy azután megint le kelljen zárni" - mondta Luigi Di Maio.

Forrás: MTI

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés