hirdetés
Külföld

Dél-Koreában pénteken már nem történt új lokális koronavírus-fertőződés

Dél-Koreában hetvenöt napja most először fordult elő, hogy nem diagnosztizáltak újabb, lokális eredetű fertőződést. Ugyan volt négy új eset, de ezek nem helyi fertőződések voltak, hanem olyanok, amelyet külföldről az országba (vissza)érkező embereknél tapasztaltak.

Dél-Koreában pénteken már nem történt új lokális koronavírus-fertőződés
hirdetés

Dél-Koreában először 2020. január 20-án jegyeztek fel koronavírusos esetet – ez néhány héttel a vírus 2019 végi, vuhani felbukkanását követően volt –, akkor egy kínai nőt diagnosztizáltak Covid-19 betegséggel - idézi fel a BBC.

Február negyedikén aztán az ázsiai ország tilalmat vezetett be a kínai Hupej tartományból érkező utasok fogadására, ugyanis sokáig csak itt, a vírus akkori epicentrumában volt jelen tömegesen a kórokozó. Rövidesen – még azon hónap 18-ára – Dél-Koreában harmincegyre emelkedett a diagnosztizált fertőződések száma. Az egyik tesztelt egy vallásos felekezetbe járt, így a koreai hatóságok teszteket végeztek az egyház tagjai körében, ezzel pedig újabb igazolt fertőződésekre derült fény.

Február huszonnegyedikén tizenöt ország utazási korlátozásokat vezetett be az észak-koreai utasokra vonatkozóan, miközben az ottani fertőzöttek száma rohamosan emelkedett – február utolsó napjára egészen pontosan az előző napihoz képest 909 fővel, ami a járvány ideje alatt a legmagasabb napi emelkedés volt.

Március másodikára már 4200 esetet tartottak nyilván, azonban hiába volt a világon az egyik legmagasabb a fertőződések száma, a gyakori tesztelés és a kontaktkutatás segítségével igyekeztek kordában tartani a járványt. Mindennek ellenére április idusán választást tartottak, szigorú szabályok között.

hirdetés

Április 22-ére sikerült elérni, hogy a napi új fertőződések száma „egy számjegyű” legyen, s ezzel párhuzamosan megkezdték a szigorú korlátozások fokozatos enyhítését is.

Április harmincadikán Dél-Koreában a járvány kezdete óta először esett meg, hogy egyetlen újabb belföldi fertőződést sem jegyeztek fel – négy importált esetet ugyanakkor igen. Eddig összesen 10 765 fertőződést jegyeztek fel a járvány kezdete óta, de még nem múlt el teljesen egy esetleges második járványhullám veszélye.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés