hirdetés
Külföld

Dél-Koreába szökött egy észak-koreai katona

Dél-Korea őrizetbe vett egy észak-koreai katonát, aki átszökött a szigorúan őrzött delmilitarizált övezeten, amely a két országot elválasztja egymástól.

Dél-Koreába szökött egy észak-koreai katona
hirdetés

A katonát egy hőkamerás felszereléssel észlelték az éjjel a dél-koreai Egyesített Vezérkar közlése szerint. Az egyelőre nem nevesített férfi a Vezérkar szerint egy, az eset idejében szolgálatban lévő katona volt, akit foglalkoztatott annak a gondolata, hogy Szöulba dezertálna.

Noha évente több tucat ember menekül el Észak-Koreából, az ritkának számít, hogy a demilitarizált övezeten keresztül kíséreljék meg a szökést, hiszen a fokozottan őrzött területen átjutni nemcsak nagyon veszélyes, de igen csekély is rá az esély, hogy sikerrel járjanak.

2017 novemberében egy észak-koreai katonára negyven lövést adtak le társai, amikor megpróbált átjutni a zónán – ennek ellenére végül sikerült megtennie a veszélyes utat.

Az újabb szökési kísérlet során szerdán éjfél körül észlelték először a katonát, aki ekkor a zónát átszelő folyóban úszott. Ezután a dél-koreai katonák érte mentek, és katonai őrizetbe vették őt.

hirdetés

Az esetet megelőzően nemrég Észak-Korea két alkalommal is kis hatótávolságú ballisztikus rakétákat lőtt ki annak nyomatékosítására, hogy ellenzi a hamarosan esedékes közös amerikai-dél-koreai hadgyakorlatot.

Az észak-koreai KCNA hírügynökség szerint új típusú, nagy kaliberű vezérelt rakétarendszert teszteltek, s a tesztindításokat Kim Dzsongun észak-koreai vezető is felügyelte.

(BBC)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés