hirdetés
Külföld

Dániában ismét megnyitják kapuikat az iskolák a kisiskolások előtt

A kisiskolás gyermekek – legfeljebb 11 éves korig – visszatérnek az iskolákba, óvodákba Dániában, miután az országban Európában elsőként lazítanak a koronavírussal kapcsolatosan elrendelt, s az oktatást érintő korlátozásokon.

Dániában ismét megnyitják kapuikat az iskolák a kisiskolások előtt
hirdetés

Mette Frederiksen dán miniszterelnök üdvözölte az iskolába visszatérő gyermekeket a fővárosban, Koppenhágában – írja a BBC megjegyezve, hogy Dánia az első európai országok közt volt, amely korlátozásokat vezetett be, s az iskolákat is bezáratták március 12-én.

Noha a fertőződések száma továbbra is alacsony, egyesek úgy vélik, hogy újabban „kockázatos” stratégiát választottak.

A dán óvodapedagógusok és tanítók uniójának részéről Elisa Rimpler a BBC-nek nyilatkozva azt mondta, hogy mindannyian kissé feszültek. Megjegyezte azt is, hogy biztosítani kell, hogy tartsák magukat a higiéniai előírásokhoz: napközben gyakori kézmosás lesz szükséges, azonban maszkjaik nincsenek, és megfelelő távolságot kell tartaniuk, ami elég nehéz feladat a meglátása szerint.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés