hirdetés
Külföld

Botswana ismét engedélyezné az elefántok kilövését

A botswanai miniszterek azt javasolták, hogy oldják fel az elefántok vadászatának immár négy éve tartó tilalmát, s egyúttal szükségesnek látnák az állatok szelektálását is.

Botswana ismét engedélyezné az elefántok kilövését
hirdetés

Több hónapnyi nyilvános konzultációt és tárgyalásokat követően a miniszterek jelentésükben nemcsak az elefántok vadászati tilalmának feloldását javasolták, hanem azt is, hogy az így elpusztult állatok húsát háziállat-eleségként hasznosítsák – derül ki a BBC cikkéből.

Botswanában már mintegy 130 ezerre emelkedett a vadon élő elefántok száma, amely egyes szakemberek szerint túl sok ahhoz, hogy a helyi ökoszisztéma képes legyen megfelelően eltartani őket, ráadásul egyre több a konfliktus az emberek és a vadállatok között.

Mások ugyanakkor úgy érvelnek, hogy jelentősen növekedett a turizmus az országban az elefántok vadászati tilalmának bevezetése óta, ráadásul a javasolt lépés hátrányosan érinthetné az ország fajvédelmi törekvései miatt kiérdemelt jó hírnevét is.

Nem sokkal tavaly áprilisi hivatalba lépését követően Mokgweetsi Masisi elnök a minisztereit a 2014-ben az előző elnök által bevezetett vadászati tilalom felülvizsgálatára szólította fel, amit követően szervezetek, közösségek és egyének véleményét is meghallgatták a témában.

hirdetés

A jelentés javaslatai között szerepelt a vadászati tilalom feloldása, az elefántok populációjának kezelése, a fajvédelmi célokat nem szolgáló vonulási útvonalak megszüntetése, illetve a vadállat-parkokban az elefántok rendszeres, de korlátozott szelektálásának bevezetése is.

Mokgweetsi Masisi elnök üdvözölte a jelentést, amely azonban hatályba lépése előtt további konzultáció tárgya lesz.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés