hirdetés
Külföld

Belföldi terrorizmus ügyében nyomoz a fokhagymafesztiváli lövöldözés kapcsán az FBI

Az FBI belföldi terrorizmus ügyében indított nyomozást a kaliforniai gasztrofesztiválon történt, három halálos áldozattal járó lövöldözés ügyében. Az áldozatok közül ketten gyerekek voltak.

Belföldi terrorizmus ügyében nyomoz a fokhagymafesztiváli lövöldözés kapcsán az FBI
hirdetés

A hatóságok közlésük szerint megtalálták az elkövető, Santino William Legan listáját a tervezett célpontokról, köztük vallási és kormányzati épületekről – számol be róla a BBC. John Bennett, az FBI munkatársa elmondta, hogy a tizenkilenc éves Legan „erőszakos ideológiákat kezdett felfedezni” a közelmúltban, ám az indítékot még nem közölték.

A rendőrség a közelmúltban történt két másik lövöldözést is erőszakos bűncselekményekhez köti. A szombaton El Paso településen történt, 22 áldozatot követelő lövöldözést is belföldi terrorizmus eseteként kezelik a hatóságok, és egy olyan, a támadás előtt nyilvánosságra hozott dokumentumot is vizsgálnak, amely a spanyolajkú közösséggel szemben ellenséges volt. Kedden a rendőrség közölte azt is, hogy a vasárnapi daytoni lövöldözés elkövetőjét is erőszakos ideológiai motiválhatta, ám egyelőre nem találták bizonyítékát annak, hogy ez esetben is fajgyűlölettel összefüggő indítékról lehetett-e szó.

A három fegyveres lövöldözés összesen harmincnégy halálos áldozatot követelt, a sérültek száma pedig meghaladja az ötven főt.

A fokhagymafesztiválon történt lövöldözés elkövetője július huszonnyolcadikán meghalt, miután önmagát is halálosan megsebesítette röviddel a támadást követően.

hirdetés

John Bennett egy sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy a lövöldöző fiatalnak „mozaikos” ideológiája volt, és látszólag többféle erőszakos ideológia is foglalkoztatta. Az FBI azt követően indított belföldi terrorizmussal összefüggő nyomozást, hogy megtalálták a tervezett célpontokról szóló listát. Jelenleg a különböző, a támadó által feljegyzett szervezetekről nem adnak tájékoztatást, de több vallási szervezet, kormányépület, politikai szervezet, valamint bíróság egyaránt szerepelt rajta, ahogyan a fokhagymafesztivál is.

Santino William Legan egy AK-47-es karabéllyal nyitott tüzet a fesztiválon tartózkodókra, amely fegyvert legálisan szerzett meg. Három rendőr ezután viszonozta a tüzet, mire a támadó maga ellen fordította a fegyverét.

A halálos áldozatok közt a legfiatalabb egy hatéves kisfiú volt, valamint egy tizenhárom éves lány és egy huszonöt éves férfi is életét vesztette.

A helyi sajtó beszámolói szerint a támadó a lövöldözés napján egy olyan tizenkilencedik századbeli irományt javasolt elolvasásra az Instagram-követőinek, amely a fehér felsőbbrendűség hirdetőinek és a szélsőjobboldali csoportok tagjainak körében is népszerű. A fiú bejegyzésében kifogásolta azt is, hogy „kevert rasszú emberek hordái” és fehér szilícium-völgyi dolgozók lepik el a kisvárosokat.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés