hirdetés
Külföld

Az orosz elnökkel tárgyal Kim Dzsongun

Kim Dzsongun észak-koreai vezető az orosz Távol-Keletre látogat, ahol Vlagyimir Putyin elnökkel egyeztet egy csúcstalálkozón.

Az orosz elnökkel tárgyal Kim Dzsongun
hirdetés

Az észak-koreai állami média közlése szerint Kim Dzsongun magánvonattal utazik a csúcstalálkozóra, amely az első találkozója lesz az orosz elnökkel. A Kreml azt közölte, hogy a két vezető csütörtökön találkozik Vlagyivosztokban, ahol a Koreai-félsziget „atomproblémájáról” egyeztetnek majd.

Az észak-koreai állami média egyelőre nem erősítette meg a találkozó helyszínére vonatkozó információkat, ám Vlagyivosztokban már orosz és észak-koreai zászlók is láthatóak az utcákon a találkozó várható helyszíne közelében. Orosz katonákat is láttak vonulni az állomás környékén.

A BBC elemzők vélekedése alapján azt írja, Kim Dzsongun támogatást kereshet azt követően, hogy a Donald Trump amerikai elnökkel folytatott tárgyalások nem vezettek eredményre. Korábban ebben az évben Trump és Kim Dzsongun Hanoiban találkoztak, ahol Észak-Korea atomprogramját vitatták volna meg, ám a találkozó megállapodás nélkül ért véget. Ez a két vezető második csúcstalálkozója volt.

Az észak-koreai vezető beszámolók szerint már Oroszország területére érkezett a szerdai napon, s a határon fekvő Khasan településen egy időre el is hagyta a vonatot. Itt népviseletbe öltözött orosz nők fogadták őt egy szimbolikus üdvözlőceremónia keretében.


hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés