hirdetés
Külföld

Az Egyesült Királyságban zöld jelzést kapott a Pfizer vakcinája

A világon elsőként az Egyesült Királyság engedélyezte a Pfizer és a BioNTech által kifejlesztett vakcina széles körű használatát az országban.

Az Egyesült Királyságban zöld jelzést kapott a Pfizer vakcinája
hirdetés

A brit gyógyszerészeti hatóság (MHRA) szerint az akár 95 százalékos hatékonysággal kecsegtető koronavírus elleni vakcina biztonságosan bevezethető már a jövő héten is a széles körű használatra – számol be róla a BBC.

A leginkább veszélyeztetett betegek, így az idősek vagy a más betegség miatt nagy kockázatú csoportba tartózok számára napokon belül megkezdődhet az immunizáció.

Az Egyesült Királyság eddig 40 millió adagnyit rendelt a védőoltásból, ami – mivel két dózis szükséges a megfelelő védettséghez – 20 millió ember számára elegendő. Első körben 10 millió dózis lesz elérhető, amelyből az első 800 ezer adag még a napokban Nagy-Britanniába is érkezik.

Az ország történetében ez a leggyorsabban alkalmazásba kerülő vakcina, amely a fejlesztés kezdetétől számítva mindössze 10 hónapon belül lényegében már az orvosok és betegek rendelkezésére is fog állni. Jellemzően akár egy évtized is eltelhet addig, hogy az újonnan fejlesztett vakcinákat a gyógyszerészeti hatóság engedélyezze.

hirdetés

Boris Johnson brit miniszterelnök a Twitteren azt írta, hogy a vakcinák segítségével végre visszatérhet az élet egy megszokottabb kerékvágásba, s a gazdaság is ismét lendületbe jöhet.

A BBC-nek az egészségügyi miniszter elmondta, hogy az NHS keresi majd meg azokat a személyeket, akik számára a vakcina elérhető lesz. Reményei szerint a védőoltások hatására a húsvéti ünnepek és a jövő nyár már mindenki számára kellemesebben telik majd.

Most mintegy ötven kórház és a védőoltások beadására kialakított központ várakozik a vakcinákra, ám hiába kapják meg a két dózist sokan, egyelőre a további biztonsági előírások, így különösképpen a maszkviselés és a kellő távolságtartás továbbra is betartandóak és fontosak.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés