hirdetés
Külföld

Az abortuszt szinte teljesen betiltó törvényjavaslatot fogadtak el Alabamában

Alabamában egy olyan törvényjavaslatot fogadtak el a törvényhozók, amely szinte minden esetben megtiltja az abortuszt, ezzel pedig itt lehet a legszigorúbb e kérdésben a törvényi szabályozás az Egyesült Államok szövetségi államai közül.

Az abortuszt szinte teljesen betiltó törvényjavaslatot fogadtak el Alabamában
hirdetés

A szövetségi állam szenátusa huszonöt igen és hat nem szavazat mellett fogadta el a szabályozást, amely nem tesz kivételt a vérfertőzés és nemi erőszak esetében sem - írja a BBC.

A törvényjavaslat ezután Kay Ivey republikánus kormányzó elé kerül, aki egyelőre nem közölte ugyan, hogy elfogadja-e azt, vagy sem, ugyanakkor tudni lehet róla, hogy határozott ellenzője az abortusznak.

Korábban már tizenhat amerikai államban szigorították az abortuszra vonatkozó szabályokat, s aktivisták abban bíznak, hogy az alabamai törvény szembeszállhat azzal az 1973-mas legfelsőbb bírósági döntéssel, amely az Egyesült Államokban legálissá tette az abortuszt.

A törvényjavaslat csak olyan esetekben tenné lehetővé a terhességmegszakítást, amennyiben arra az anya egészségének érdekében szükség van.

hirdetés

A National Organization for Women szerint a szigorú szabályozás alkotmányellenes, s úgy látják, egyébként is azt a célt szolgálja, hogy az abortuszellenes jelölteket népszerűsítsék a közelgő választások előtt. Akadtak más szervezetek is, amelyek bírálták a döntést.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés