hirdetés
Külföld

A Twitter minden politikai reklámtól megszabadulna

A Twitter világszerte minden politikai hirdetést betiltana a felületén, mivel szerinte a politikai szereplőknek ki kellene érdemelniük, hogy az emberekhez eljusson az üzenetük, és nem jó, hogy meg is vásárolhatják ennek lehetőségét.

A Twitter minden politikai reklámtól megszabadulna
hirdetés

Jack Dorsey, a vállalat vezérigazgatója elmondta, hogy noha az internetes hirdetés igen erős és hatékony eszköz a hirdetők kezében, de ez az erő „jelentős kockázatot” hoz a politikába.

Mindeközben, mint a BBC felhívja rá a figyelmet, a Facebook nemrég kizárta annak lehetőségét, hogy betiltanák a politikai reklámokat.

A Twittert érintő tilalmat ugyanakkor megosztottan fogadták a 2020-as választásokra készülő politikai táborok.

Brad Parscale, Donald Trump újraválasztási kampányának menedzsere például úgy véli, hogy a tiltással a baloldal ismét „elhallgattatni próbálja” Trumpot és a konzervatívokat, míg Bill Russo, a demokrata Joe Biden kampányának szóvivője úgy látja, hogy jó irányt jelez, amikor a demokrácia integritása és a bevétel közül egyszer nem a bevételt látjuk „győzni”.

hirdetés

Mark Zuckerberg mindeközben védelmébe vette a Facebookon életben lévő szabályozást, szerinte ugyanis a demokráciában nem megtengethető, hogy a magánvállalatok a híreket vagy éppen politikusokat „cenzúrázzanak”.

A Twitter által bevezetett tilalom november 22-én fok életbe lépni, a részleteket pedig csak november tizenötödikén közlik.

Dorsey egyébként egy tweet-láncolatban védte meg álláspontját, s egyúttal egyértelművé tette, hogy a szavazásra buzdító reklámok továbbra is engedélyezettek lesznek a közösségi oldalon.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés